A rabbi szerint a sorosozás nem antiszemitizmus
Köves Slomó szerint 20 százaléknyian szélsőségesen, 16 százaléknyian visszafogottan antiszemiták.
Köves Slomó szerint 20 százaléknyian szélsőségesen, 16 százaléknyian visszafogottan antiszemiták.
MTI
A Jobbik elnöke hosszú választ adott a párt hanukai üdvözletét véleményező főrabbinak. Vona Gábor kihasználta az alkalmat, hogy nyilvánosan kiálljon a Jobbik néppártosodása mellett.
hvg.hu
A közelgő zsidó újév alkalmából a miniszterelnök levelet írt több zsidóvezetőnek.
MTI
Felrótta a Cionista Világszövetség vezetésének a Mazsihisz elnöke, hogy budapesti fórumuk szervezésében nem kapott szerepet a Magyarországi Cionista Szövetség. Heisler András Mikola Istvánt is kritizálta, aki felszólalásában megemlítette, hogy az európai zsidó közösségekre nézve új fenyegetést jelent a migrációs krízis és a terrorizmus.
hvg.hu
Több mint három hónapja folyik az Óbudai Zsinagóga restaurálása. Az MTV egykori 5-ös stúdiójából visszaváltozó imaház Köves Slomó rabbi szerint áprilisra Budapest egyik legszebb zsinagógája lesz. Egykor itt forgatták a Süsü, a sárkányt is.
hvg.hu
A budapesti gettó felszabadításának 71. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést vasárnap Budapesten a Dohány utcában, a gettó emlékfalánál.
hvg.hu
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség 2 millió forint értékű gyógyszert ajánlott fel a menekülteknek. Ennek egy részét a Nyugati tranzitzónába vitték. Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija hangsúlyozta, hogy az egyházaknak nagy szerepet kell vállalnia - az emberség parancsa alapján -, hogy mindenkin, aki "Isten képmására teremtődött" segítsen. Üzenet ez szerinte az egész társadalomnak és saját híveik felé is.
hvg.hu
Együtt pálinkázhat a rabbi, a cigányozó jobbikos és a zsidózó jobbikos, már ha összejön a Köves Slomó által felajánlott találkozó.
hvg.hu
Meggyújtották az első gyertyát hanuka első napján a budapesti Nyugati téren elhelyezett kilencágú gyertyatartón.
MTI
Senki ne csináljon politikai faksznit a német megszállás emlékművéből, mert a kormánynak csak az a célja, hogy "hazánkban az emlékezés kultúrája kialakuljon" – írta a Kormányzati Információs Központ. Köves Slomó főrabbi másképp látja a kérdést.
MTI
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a hanuka első napján azt mondta: a félelem és annak a következménye, az agresszió és a kirekesztés a tudatlanságból származik, amelynek "legnagyobb ellenszere a tudás, a szellem".
MTI
Nem egészen kóser címmel Szegedi Csanádról, a Jobbik volt alelnökéről, független európai parlamenti képviselőről közölt cikket a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap. Szegedi a Jobbik "második számú vezetőjéből a párt első számú problémája lett", amikor a politikus párton belüli ellenfelei kinyomozták, hogy anyai ágon zsidó származású – írja a cikk szerzője, Boris Kálnoky.
MTI
Elszalasztott lehetőség volt a Zsidó Világkongresszus (WJC) budapesti ülése, mert a rendezvényen több konstruktív, konkrét javaslat kellett volna arról, hogy mit lehet tenni az antiszemitizmus és a gyűlölet terjedése ellen, nem elég a "vészkiáltozás" - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija szerdán az MTI-nek.
MTI
Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbiját is jelölték a Zsidó Világkongresszus (WJC) alelnöki posztjára. Támogatói között van Jona Metzger, Izrael állam országos főrabbija, a WJC vezetőségének több tagja, így Eduardo Elsztain, a szervezet igazgatótanácsának elnöke, valamint a Magyarországi Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete (MUSZOE) is.
MTI
A kormány politikai kiállása az antiszemitizmussal szemben a legtöbb esetben karakán, még sincs megfelelő jogi környezet az elfogadhatatlan nézeteket vallókkal és gyűlöletkeltőkkel szembeni hatékony fellépéshez - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija a Magyar Hírlapnak.
MTI
MTI
Magyar Hírlap
További lépéseket tesz az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), valamint a Tett és Védelem Alapítvány Gyöngyösi Márton felszólalása ügyében, miután az ügyészség elutasította a jobbikos országgyűlési képviselő elleni feljelentést - közölte az EMIH csütörtökön az MTI-vel.
MTI
Hanuka első estéjén meggyújtották a 9 ágú gyertya első lángját.
MTI
Tegnap, december 7. pénteken este kezdődött meg a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, a nyolcnapos Hanuka.
MTI
A második világháborúban elrabolt vallási kegytárgyakat kérnek vissza Oroszországtól magyarországi zsidó szervezetek. Tóra-tekercsekről, díszruhákról és egyéb értékekről van szó – közölte a Reuters.
hvg.hu
Szegedi Csanádot senki nem tartja zsidónak, csak a Jobbik meg a rabbik.
Gomperz Tamás