„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Együtt pálinkázhat a rabbi, a cigányozó jobbikos és a zsidózó jobbikos, már ha összejön a Köves Slomó által felajánlott találkozó.
"Ha három napra nem is, de egy "kóser szilva társaságában" mindkettőjüket szeretettel látom egy ismeretterjesztő beszélgetésre, előtte érdemes lesz egy-két alapfogalmat tisztázni, különösen a hivatkozott Bibliára vonatkozóan ... :-)" – ezt posztolta a Facebookra kedden délután Köves Slomó rabbi azzal az újságcikkel együtt, amely arról szólt, hogy egy cigányozó jobbikos beköltözik három napra egy zsidózó jobbikoshoz.
A mezőtúri jobbikos képviselő, Kötél János korábban olyan képet posztolt a Facebookra, amelyen egy pisztoly látható "segílyosztó" felirattal, két golyó "pulya csendesítő" felirattal, és egy tölténytár "cigánynevelő vasrészek" felirattal. Aztán alá is kommentelte, hogy "Szeretik a vasat". Volt olyan kuruc.infó-hír, amelyet azzal a szöveggel osztott meg, hogy „Öljük már meg őket, a rohadt CIGÁNY kurva anyjukat!"
Kötél János vasárnap megnyerte a mezőtúri önkormányzati választást. Vona Gábor jobbikos elnök ezután közölte, hogy a leghatározottabban elítéli Kötél bejegyzéseit, és a képviselőnek három napra be kell költöznie a Jobbik cigány származású hajdúszoboszlói elnökéhez, Jónás Kálmánhoz.
Aztán a Kettős Mérce blog kiszúrta, hogy Jónás Kálmán viszont zsidózni szeret, parazita izraelitáról és Krisztus gyilkosai nevében felszólaló Köves Slomóról ír.
Hát, őket hívta most meg egy pálinkára Köves Slomó rabbi.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.