Pécsen újra tüntettek a béremelést követelő közgyűjteményi dolgozók
Nem csitul a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók elégedetlensége, miután a kormány a kampányban ígértnél kisebb bérkorrekció tervét jelentette be.
Nem csitul a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók elégedetlensége, miután a kormány a kampányban ígértnél kisebb bérkorrekció tervét jelentette be.
MTI
A közgyűjteményi dolgozókat külön felháborította, hogy Magyar Péter beszédjéből úgy lehetett érteni, hogy a 10,7 százalékos kiigazításba beszámít majd az adócsökkentés is, de Tarr Zoltán szerint ezek különálló tételek, amelyek összeadódva javítják majd az ágazati dolgozók helyzetét. Ebben bíznak a dolgozók is.
HVG
Bár a 2020-ban kivezetett közalkalmazotti bértábla idején sem voltak jó helyzetben a közművelődésben dolgozók, az elmúlt öt évben tovább romlott a helyzetük. Egyre több és nagyobb bérfeszültség jellemzi az ágazatot, az eleve alacsony fizetések pedig az elmúlt évek durva inflációja ellenére se emelkedtek. Megoldást csak a nagyobb állami támogatás jelentene, de egyelőre több pénz nincs, csak kormányzati hitegetés.
Nemcsak erkölcsi kár, hanem az Iparművészeti Múzeum "nehezen helyreállított szakmaisága komoly csorbát szenvedhet" azután, hogy az igazgató, Takács Imre lemondott - közölte a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete. Szerintük az Esterházy kincsek és a kelet-ázsiai gyűjtemény sorsa iránti, felmondással is megerősített aggodalomra "nem válasz" az a minisztériumi közlemény, mely szerint Takács Imre nem végzett el egy kötelezően előírt tanfolyamot.
hvg.hu
Múzeumok zárhatnak be és műkincsek mehetnek tönkre, miután azonnali hatályú, 20 százalékos létszámcsökkentést rendelt el a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma a hozzá tartozó közgyűjteményeknél és művelődési intézeteknél. A dolgozók félnek, a tárca kulturális államtitkársága viszont nyugodtnak tűnik, szerintük a vágás nem lesz hatással a színvonalra.
Tossenberger Adél
A NEFMI Kultúráért Felelős Államtitkársága szerint nincs hatással a tervezett létszámcsökkentés a közgyűjtemények és művelődési intézetek működésének színvonalára. A tárca kedd délutáni közleményében azt írják: a leépítésre részben a párhuzamosságok megszüntetése, részben a hatékonyság növelése érdekében van szükség.
MTI
Egyelőre nem tudni, pontosan milyen elvek alapján döntött a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a tárcához tartozó közgyűjteményeknél és művelődési intézeteknél elrendelt azonnali hatályú létszámcsökkentésről. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete nyílt levélben tiltakozott a lépés ellen.
MTI