Négy újabb gyanúsítottja van a Völner–Schadl-ügynek
Az egyik gyanúsított végrehajtó.
A férfi nemcsak a foglalkozásáról hazudott, hanem állítása szerint "belügyminisztériumi fedett nyomozók" által korábban használt kamu-ingatlanokat árult. Összesen mintegy 150 millió forintot csalt ki hiszékeny emberektől.
hvg.hu
A 35 éves férfi parancsnoka azonnal kezdeményezte a jogviszonya megszüntetését.
hvg.hu
Az ügyben nyomozás indult, amit a Központi Nyomozó Főügyészség vett át a megyei rendőr-főkapitányságtól.
hvg.hu
Tizenhatra nőtt az igazságügyi tárca volt miniszterhelyettesét és a Magyar Végrehajtói Kar elnökét érintő, csaknem 900 millió forintos korrupciós ügy gyanúsítottjainak száma – tudta meg a hvg.hu. A letartóztatásban lévő két ember egyike Schadl György, míg Völner Pál szabadlábon védekezik.
hvg.hu
A politikus szerint a Belügyminisztérium nem mondott igazat korábban a megfigyelési ügyről.
hvg.hu
Az ügyészség szerint a feljelentő összekeverte a rejtett figyelést a rendezvényeken készülő felvételek készítésével.
hvg.hu
A tanácsost még április végén kapcsolták le a Pénzügyminisztériumot érintő letartóztatási hullám keretében.
hvg.hu
Kihallgattak újabb két embert a Völner Pált és Schadl Györgyöt érintő korrupciós ügyben. A gyanúsítottak listája ezzel 15 főre emelkedett.
hvg.hu
A vizsgálat időtartamára a Pénzügyminisztérium felfüggeszti az érintett dolgozók munkaviszonyát.
hvg.hu
Schadl György viszont még biztosan nem.
hvg.hu
A panasz a Központi Nyomozó Főügyészség szerint nem tartalmazott olyan adatokat, amelyek kétséget támasztottak volna az eljárás megszüntetéséről rendelkező határozat megalapozottságával vagy törvényességével kapcsolatban.
hvg.hu
A zuglói polgármester a meggyanúsítását politikai indíttatásúnak tartja. Tiszta a lelkiismerete.
hvg.hu
Az ügyészség szerint megalapozott a gyanú, hogy Horváth egy társával a fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére keresett egy céget, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.
Szerda reggel szállt ki az ügyészség három helyszínre Zuglóba, a polgármesteri hivatal mellett Horváth Csaba otthonában is házkutatást tartanak.
Ügyében már két éve folyt a nyomozás, amikor még mindig ítélkezett, és letartóztatása óta is szabadon mozoghat Budapesten, ahol most ügyvédként dolgozik.
HVG
Völner Pálon kívül nincs más kormánytag érintettje a végrehajtói korrupciós botránynak – közölte az ügyészség.
hvg.hu
A korábbi vizsgálatok a NAV-ot és az ORFK-t nevesítették, mint a magyar állam részéről biztosan sáros intézményeket.
hvg360
A Központi Nyomozó Főügyészség Mikót befolyással való üzérkedés és más bűncselekmények elkövetésével is gyanúsítja.
hvg.hu