#Kriza Ákos



Miskolc megmenti a Minnát

Miskolc vezetése úgy döntött, hogy gazdasági koncepciót dolgoz ki a felszámolással fenyegetett városi tejipari cég, a Minna megmentésére, a társaság önkormányzati tulajdonba vételére – jelentette be Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a város polgármestere sajtótájékoztatón szerdán.


Halott csecsemők: kiállt a kórház mellett a polgármester

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a miskolci megyei kórházban kimagasló szakmai munka folyik, az pedig az állam gondoskodó feladatai közé tartozik, hogy minden, a szokottól eltérő esetet kivizsgáljon - mondta Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere a koraszülött csecsemők halálozásával kapcsolatban.


Felújítják a diósgyőri várat

Megkezdődhet a diósgyőri vár felújítása, miután a Közbeszerzési Döntőbizottság elutasította a Laki Épületszobrász Zrt. által benyújtott jogorvoslati kérelmet a "Diósgyőri vár - Belső vár rekonstrukciója" közbeszerzési eljárása ügyében, és a határozat ellen fellebbezésnek, újrafelvételi eljárásnak nincs helye - tájékoztatta a miskolci polgármesteri hivatal az MTI-t szerdán.


Hajdú Péter a precedens? Einstandtól félnek a fesztiválszervezők

Csak látszólag ért véget a 13. Miskolci Kocsonyafesztivál, mert az elmúlt hetekben is ettől volt hangos a miskolci sajtó és a politika. Rózsa Edit alapító-tulajdonos attól fél, hogy az önkormányzattal közösen alapított cégen keresztül – a sörfesztiválhoz hasonlóan – magánvállalkozóhoz kerülhet az ország egyik legnagyobb szabadtéri fesztiváljának lebonyolítási joga. A miskolci sörfesztivál egyik rendezője, a tévés Hajdú Péternek viszont egyelőre esze ágában sincs átvenni a szervezést, a fideszes városvezetés pedig szocialisták játszmáját sejteti a háttérben és átvenné az irányítást.



MSZP: távolítsák el Papcsákot és Kriza Ákost

Az MSZP pénteken felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy távolítsa el pártjából, valamint közfeladatot ellátó pozícióiból Papcsák Ferenc fideszes parlamenti képviselőt, a főváros XIV. kerületének polgármesterét és Kriza Ákos miskolci városvezetőt.




Török Zsolt mézekalácsszívet adott Kriza Ákosnak

A fideszes Kriza Ákos nem várja tovább Mesterházy Attilának, az MSZP elnökének válaszát azon kérdésére, hogy őszintén gondolta-e bocsánatkérését, amelyet Kolozsváron az erdélyi és a határon túli magyarok irányában tett. A miskolci polgármester budapesti sajtótájékoztatóján megjelent Török Zsolt, az MSZP szóvivője, aki az MSZP kolozsvári látogatásáról szóló cikkgyűjteményt, valamint egy tükrös mézeskalácsszívet szeretett volna átadni, de Kriza Ákos nem vette át ezeket.


A világsátor "nem cigánysátor", de nem épül meg Miskolcon

A Jobbik mindenféleképpen arra törekszik, hogy se Miskolcon, se máshol az országban ne épüljön meg az úgynevezett Világsátor - mondta Vona Gábor pártelnök miskolci sajtótájékoztatóján kedden; Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a város polgármestere ugyancsak sajtótájékoztatón azt közölte: Miskolc letett a kulturális központ létesítésének tervéről, de nem a Jobbik nyomására.


TGM: Óva intjük Kanadát

A hírlapi mocsok kormányzati és kormánypárti védelme, a magyarországi cigányság gyilkos állatnak nyilvánítása mintegy félhivatalosan: mindez azt az ellenzéki sajtóretorikát igazolja, amelyet én keményen bíráltam.


Milliókkal a zsebükben tértek haza Kanadából a szétlopott házba

Akár milliós nagyságrendű pénzt is összeszedhetett a kanadai szociális ellátásokból, alkalmi munkákból egy-egy kitelepülni próbáló család - mesélik Sajószentpéteren az érintettek, akik közül egyre többen települtek haza. Az itthon hagyott házakat azonban több esetben is teljesen szétlopták. Miskolcon felháborodást keltett a kanadai kormány kampánya, a helyi ellenzék szerint azonban a város vezetése mindeddig homokba dugta a fejét.


Ilyen plakátokkal ijesztené el Kanada a romákat

Gyakoribb hatósági ellenőrzésekkel számolhatnak azok a Kanadából Miskolcra hazatoloncolt romák, akik az önkormányzathoz fordulnak segítségért, a gyerekeket pedig a gyámügy veheti gondozásba – mondta a város polgármestere. A kanadai kormány egy hónapos „lebeszélő kampányt” indít a városban, ami felháborodást keltett. A hvg.hu megmutatja, mi szerepel a plakátokon, amelyekkel megpróbálják otthon marasztalni a romákat.


MSZP: egyre több erdélyi kap vezető pozíciót Miskolcon

Egyre nagyobb számban kapnak vezetői posztot Erdélyből áttelepült magyarok Miskolcon, ez tény, és ez nem emberek listázása - reagált Földesi Norbert, az MSZP miskolci önkormányzati frakcióvezetője Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármester szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra.


Kiakadt a miskolci polgármester Kanada miatt

Kanada magyarországi nagykövetségét egy Miskolcra tervezett médiakampány, az MSZP-t pedig listázás miatt bírálta Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a borsodi megyeszékhely polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján.


Miskolcon kampányol Kanada a bevándorlók ellen

Rádiós és plakátkampányt indít Kanada Miskolcon, hogy felhívják a helyiek figyelmét a bevándorlási törvényük szigorítására – írja a Magyar Nemzet. Kriza Ákos miskolci polgármester nem érti, miért pont a borsodi megyeszékhelyen helyeznek el ilyen hirdetéseket – olvasható a minap.hu-n.