Stagnáltak az ipari termelői árak októberben
Az ipari termelői árak nem változtak sem az előző havihoz, sem az egy évvel korábbi értékhez képest októberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn.
Az ipari termelői árak nem változtak sem az előző havihoz, sem az egy évvel korábbi értékhez képest októberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn.
hvg.hu
A nemzetgazdasági beruházások volumene az idén a harmadik negyedévében 8,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, és 2009 második negyedévéhez viszonyítva is 1,8 százalékkal mérséklődött a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
hvg.hu
Tovább nőtt a munkanélküliség augusztus-októberben, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki jelentése szerint a ráta 10,4 százalék volt, magasabb, mint a 13 éves csúcsot jelentő július-szeptemberi 10,3 százalék.
hvg.hu
A helyközi személyszállításban szállított utasok száma 7 százalékkal 481 millióra csökkent 2009 első három negyedévében az előző év azonos időszakához képest, ám a repülőgéppel és hajóval utazók száma a visszaesés ellenére is több mint három százalékkal haladja meg a tavaly azonos időszaki értéket - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
hvg.hu
Kissé lassult a szállítási teljesítmények visszaesése az idén a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, a szállított áruk tömege 11,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2008 harmadik negyedévében, az első háromnegyedévi visszaesés azonban elérte a 13 százalékot - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
hvg.hu
Csekély mértékben, 0,7 százalékkal nőtt a Magyarországra érkező külföldi látogatók száma a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, és elérte a 14,16 millió főt, míg a külföldre látogató magyarok száma 4,3 százalékkal 5,35 millió főre csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
hvg.hu
Hat százalékkal csökkent a személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma 2009. első három negyedévében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
hvg.hu
Az építőipari termelés volumene 2009 szeptemberében mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 1,2 százalékkal csökkent a 2008. szeptemberihez képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az előző két hónappal ellentétben szezonálisan kiigazítva a termelés szeptemberben 3,7 százalékkal nőtt augusztushoz viszonyítva.
hvg.hu
Szeptemberben az év eddigi hónapjainál mérsékeltebb volt az ipar éves visszaesése, a termelés a tavaly szeptemberitől 15 százalékkal maradt el a munkanaphatással korrigált és a kiigazítatlan adat szerint is - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
hvg.hu
A bruttó hazai termék (GDP) 7,2 százalékkal csökkent 2009 harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, korrekciók nélkül és a naptárhatást figyelembe véve egyaránt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az előzetes adatok alapján.
hvg.hu
A fogyasztói árak 4,7 százalékkal haladták meg októberben az egy évvel korábbit és nem változtak szeptemberhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
hvg.hu
Szeptemberben 485,6 millió eurós, míg az első háromnegyed évben 3,322 milliárd eurós többlettel zárt a külkereskedelmi mérleg az első becslés alapján. Tavaly január-szeptemberben a külkereskedelmi mérleg 171,6 millió euró passzívumot mutatott, ami 43 millió euró javulást jelentett a 2007-ben mért 214,6 millió eurós passzívumhoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
hvg.hu
Az idén az első háromnegyed évben a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és belföldi vendégek, illetve vendégéjszakák száma 11, valamint 6 százalékkal maradt el az előző év azonos időszaki értéktől, miközben a szálláshelyek árbevétele folyó áron 9 százalékkal mérséklődött – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
hvg.hu
Enyhülni látszik a bolygó túlnépesedésének veszélye, a várakozások szerint ugyanis a fejlődő világ nagy részén is közelít az önfenntartó szinthez a gyermekvállalások száma. De vajon közelebb viszi ez az emberiséget a nyugati értelemben vett jólét általánossá válásához?
hvg.hu
Az idén szeptember végéig több mint 20 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt, egy százalékkal kevesebb, mint 2008 azonos időszakában, és 23 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt, ami 26 százalékkal kevesebb, mint a múlt év első 9 hónapjában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn.
hvg.hu
A külkereskedelmi mérleg idén január-augusztusban 2837 millió eurós (815 milliárd forintos) többletet mutatott, ami az egyenleg 3104 millió eurós javulását jelenti az előző év hasonló időszakának 267 millió eurót kitevő passzívumához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a részletes adatokat. Az alacsonyabb bázis miatt az elkövetkező hónapokban akár már javulhat is a magyar export teljesítménye éves összehasonlításban elemzők szerint.
hvg.hu
Az ipari termelői árak szeptemberben az előző havihoz képest 0,1 százalékkal nőttek, míg tavaly szeptemberhez viszonyítva 3,4 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
hvg.hu
Még nem érte el mélypontját a munkanélküliség: 2009 végére 11, a jövő év első hónapjaiban pedig akár 11,5 százalékra is emelkedhet az állástalanok aránya - vélekedtek a frissen közölt munkanélküliségi adatokról az MTI által megkérdezett elemzők.
hvg.hu
Idén július-szeptemberben 10,3 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, utoljára 1996 első negyedévében mértek 10 százalék feletti értéket, akkor 10,6 százalék volt az állástalanok aránya.
hvg.hu
Jelentősen visszaesett az engedélyezett és a folyósított lakáscélú hitelek száma és összege is idén az első félévben – állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványában.
hvg.hu