Megsemmisítő parancsot adott a KSH elnöke
A sajtó nyilvánossága előtt semmisítették meg a tavalyi népszámlálás adatgyűjtő rendszerének külső helyszínen kezelt adatbázisát pénteken Budapesten. Az eljárás a népszámlálás adatvédelmét szolgálja.
A sajtó nyilvánossága előtt semmisítették meg a tavalyi népszámlálás adatgyűjtő rendszerének külső helyszínen kezelt adatbázisát pénteken Budapesten. Az eljárás a népszámlálás adatvédelmét szolgálja.
MTI
Idén az első negyedévében a kivitel volumene 1,6, a behozatalé 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
MTI
Idén áprilisban a belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak 0,3 százalékkal magasabbak voltak az előző havinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
MTI
2012. első negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 8,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindex 4,2 százalékos visszaesést jelzett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
MTI
Idén február-áprilisban a munkanélküliek létszáma 496 ezer volt, ami az egy évvel korábbihoz hasonló, 11,5 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán, hozzátéve, hogy a férfiak munkanélküliségi rátája az előző évhez képest nem változott, a nőké 0,4 százalékponttal emelkedett. A KSH szerint viszont a foglalkoztatottság nőtt: tavalyhoz képest 52 ezerrel többen dolgoznak.
MTI
Idén márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,9 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit, az év első negyedévében stagnálás volt megfigyelhető - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
MTI
MTI
hvg.hu
Mérséklődött a népességcsökkenés az első negyedévben, nőtt a születések és a halálozások száma is - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kutatásában.
MTI
A nemzetgazdaságban – a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,6%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
hvg.hu
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé a keresetek alakulását a január-márciusi időszakban.
MTI
Márciusában az építőipari termelés 12,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az építőipar termelői árai az első negyedévben 2,1 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
MTI
Márciusban az agrártermékek termelőiár-szintje 4,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a növényi termékek ára 11,7 százalékkal mérséklődött, míg az élő állatoké és az állati termékeké 14,7 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
MTI
Az ipari termelés 2012 márciusában 1,6 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A belföldi értékesítés 7,6 százalékkal visszaesett, az export növekedése pedig 0,5 százalékra lassult.
MTI
MTI
hvg.hu
A KSH gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke az idei első negyedévben 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
MTI
MTI
hvg.hu
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé a bruttó hazai termék (GDP) első negyedéves, előzetes adatait.
MTI
Áprilisban a fogyasztói árak 5,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Márciushoz viszonyítva a fogyasztói árak 0,8 százalékkal nőttek. A havi infláció üteme harmadik hónapja változatlanul viszonylag magas szinten rögzült. A drágulás éves üteme csak februárban volt magasabb, 5,9 százalékkal, míg januárban és márciusban egyformán 5,5 százalékos volt.
MTI
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé az infláció áprilisi alakulását.
MTI
Márciusban folytatódott a vendégéjszakák számának élénkülése a forgalom csaknem 90 százalékát kitevő szállodákban, ebben a négycsillagos hotelek szerepe volt meghatározó, az ötcsillagosok forgalma viszont csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
MTI
Márciusban az előzetes adatok alapján 1,6 százalékkal csökkent az ipari termelés az előző év azonos hónapjához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
MTI
A KSH szakértői szerint ugyan több elemzés is arról szól, hogy a végtörlesztés letörte a lakásárakat, az árcsökkenés oka inkább másban keresendő, míg több megyében is emelkedtek a lakásárak - írja a Napi Gazdaság hétfői száma.
hvg.hu
Idén az első negyedévben 2444 új lakás épült, 22,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
MTI