#KSH

Félmillió munkanélküli van Magyarországon

Idén március-májusban a munkanélküliek létszáma 485 ezer volt, ami az egy évvel korábbihoz hasonló, 11,2 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.


KSH: 63 ezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel ezelőtt

2012. március-májusban a foglalkoztatottak létszáma 3 millió 849 ezer volt, 63 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A férfiak és a nők munkaerő-piaci pozíciója közel azonos mértékben javult - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön.


Új elnökhelyettest ültet a KSH-ba Orbán

Orbán Viktor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárát, Vízkelety Mariannt felkérte arra, hogy a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyetteseként készítse elő az új európai normáknak megfelelő KSH-törvény kidolgozását - tette közzé a Miniszterelnökség.



Kevésbé csökkent idén a népesség

Kismértékben mérséklődött a természetes fogyás üteme az év első négy hónapjában; több gyermek született, de a halálozások száma is emelkedett az előző év azonos időszakához képest, a házasságkötések száma viszont csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.


219 ezer forint az átlagfizetés a KSH szerint

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 219 400 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 230 500 forint, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 195 600 forint volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).



Csökkent az ipari termelés áprilisban

Áprilisban is csökkent az ipari termelés - erősítette meg az előzetesen közölt adatokat pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), amely szerint az idén áprilisban 3,1 százalékkal alacsonyabb volt az ipari termelés, mint egy évvel korábban.


KSH: drasztikus a tojásár növekedése

Áprilisban az agrártermékek termelőiár-szintje 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a növényi termékek ára 8,7 százalékkal mérséklődött, míg az élő állatoké és az állati termékeké 11,1 százalékkal nőtt.




A hét, amikor Magyarország tündérmese

Az egyébként is lefelé korrigált gazdasági kilátások, valamint a héten publikált CNN-interjúban kérdező amerikai riporter megdöbbenése ellenére Matolcsy György szerint vége a magyar válságnak. A földtörvény-tervezetről azért kiderült: az egy újabb mezőgazdasági időzített bomba, Kupa Mihály pedig nyílt színen arról beszélt, hogy ki az, aki ma nem hülye. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.



Elveszett 74 milliárd a GDP-jelentésben

Nem igazán segíti a gazdasági folyamatok megértését, ha a bázis (a viszonyítási alap) az idő előrehaladtával is folyamatosan változik. És legfőképpen: a Központi Statisztikai Hivatal a kulcsadatokat sem egységes rendszerben és hiánytalanul közli. Most épp 74 milliárdról nem szóltak – vette észre a hvg.hu. Ennyivel volt kisebb a 2011-es GDP az előzetesen közölt adatnál..


Itt a végleges adat: 1,2 százalékkal esett a GDP

Magyarország bruttó hazai terméke az előzetes adatnak megfelelően az első negyedévében 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a végleges adatot a KSH. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest 1,2 százalékkal csökkent. Az NGM a jövőt tekintve az új Mercedes gyárban bízik és "kellemes meglepetésekre" számít.





KSH: áprilisban is csökkent az ipari termelés

Az idén áprilisban az előzetes adatok alapján 3,1 százalékkal csökkent az ipari termelés az előző év azonos hónapjához viszonyítva, a munkanaphatástól megtisztított adat megegyezik a kiigazítatlannal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.


Mire, mennyit költenek egy magyar háztartásban?

Az egy főre számított létminimum átlagos értéke 2011-ben havonta 83 941 forint volt Magyarországon, vagyis 6,6 százalékkal több, mint 2010-ben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. A háztartások személyes költségeik legnagyobb részét élelmiszerre és lakásfenntartási kiadásokra költik.