#Kuba



Terjed a kolera Kubában

Kubában enyhén növekedett a kolerás megbetegedések száma a tíz nappal korábban közzétett első adatokhoz képest, de újabb halálos áldozatot nem szedett a betegség - közölték helyi idő szerint szombaton Havannában.


Ötven éve nem történt ilyen Havannában

Ötven év után pénteken megérkezett az első menetrendszerű teherhajó segélyszállítmánnyal a fedélzetén az Egyesült Államokból Havannába. A hajó érkezése a szigetországot 1962 óta sújtó amerikai embargó enyhülésének újabb jele.


Kubában állítólag megállították a kolerát

Kubai közegészségügyi illetékesek szerint sikerült feltartóztatni a kolera terjedését a sziget egyik keleti tartományában, ahol eddig három halálos esetet regisztráltak - jelentette kedden a brit hírügynökség.


Raúl Castro pénzt és tanácsot is kap Kínában

Kína megosztja a gazdasági reformokban szerzett tapasztalatait Kubával és pénzügyi segítséget nyújt a szigetországnak reformjaihoz - derült ki a Raúl Castro kubai és Hu Csin-tao kínai elnök csütörtöki pekingi találkozója utáni bejelentésekből.


Kolera fertőz Kubában

Külföldi sajtóértesülések szerint legalább két ember halt meg kolerában, több mint száz pedig kórházba került Kubában, a keleti Granma tartományban. A kubai kormány teljes hírzárlatot tart fenn.





Beengedik Amerikába Raúl Castro lányát

Beutazási vízumot kapott az Egyesült Államokba Raúl Castro kubai elnök lánya, aki egy tudományos konferencián vesz majd részt San Franciscóban - közölték csütörtökön Havannában. A döntés felháborodást keltett egyes emigráns körökben.



Sugárkezelése után hazatért Hugo Chávez

Hugo Chávez venezuelai elnök hazatért péntek éjjel Kubából, és bejelentette, hogy sikeresen fejeződött be a sugárkezelés, s néhány nap pihenés után bekapcsolódik az elnökválasztási kampányba.




A konzumizmus feladására szólította az ifjúságot a pápa

XVI. Benedek pápa arra figyelmeztette a világ ifjúságát, hogyha meg akarják ismerni a "valódi örömöt", tartózkodjanak a túlzottan fogyasztói központú világszemlélettől, és ne higgyenek a hamis örömöket ígérgetőknek - áll a Kathpress katolikus hírszolgálat által csütörtökön közzétett üzenetben, amelyet a katolikus egyházfő a vasárnapi katolikus ifjúsági világnap alkalmából fogalmazott meg.