Fidel Castro levélben üzent a kubaiaknak
Hónapok óta először Fidel Castro egy levelét közölte a Granma című kubai kormánylap internetes oldalán csütörtökön.
Hónapok óta először Fidel Castro egy levelét közölte a Granma című kubai kormánylap internetes oldalán csütörtökön.
MTI
Kuba egykori államfője és pártfőtitkára, Fidel Castro hónapok óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, tápot adva az egészségi állapotával, sőt halálával kapcsolatos találgatásoknak. Utóbbiak az internetről kiindulva már elérték a hagyományos médiumokat is - írta a Neue Zürcher Zeitung.
MTI
A kubaiak a jövő évtől kiutazási engedély és külföldi meghívó levél nélkül utazhatnak külföldre, elegendő lesz az útlevél és a felkeresendő ország által kiadott vízum bemutatása - ismertette a Granma című hivatalos napilap kedden.
MTI
Ötven évvel ezelőtt kis híján kitört a Földet is romba döntő III. világháború azt követően, hogy az Egyesült Államok felfedezte a Kubába telepített szovjet atomrakétákat, és kezdetét vette a két hetes idegtépő válság, amelynek végén Amerika is engedményekre kényszerült.
Zubor Zalán
Kubában ellenzéki gyűlést akadályoztak meg csütörtökön a kommunista hatóságok azzal, hogy letartóztattak 22 résztvevőt - közölték a hozzátartozók.
MTI
Kubában szeptemberben legalább 533 esetben tartóztattak le önkényesen embereket politikai okokból. Ez fél éve a legnagyobb összesített havi adat - közölte kedden egy tekintélyes ellenzéki szervezet Havannában.
MTI
Kubai kutatók befejezték egy prosztatarák elleni vakcina klinikai tesztjének második fázisát. Ranfis Rodriguez urológus azt mondta, hogy a két kórházban kezelt 56 páciens állapota figyelemreméltóan javult.
MTI
Októberben kezdődő európai turnéja előtt stúdióba ment és új albumot készít. Bár az együttes nagy öregei az utóbbi években távoztak az égi zenekarba, az új zenei anyag erősnek ígérkezik.
T.S.
Nyolc nap után abbahagyták az éhségsztrájkot azok a kubai ellenzékiek, akik a havannai rezsim politikája, a hatóságok zaklatása és egyik társuk törvénytelen fogva tartása miatt nem vettek élelmet magukhoz.
MTI
Éhségsztrájkot kezdett tucatnyi kubai ellenzéki a "törvényesség hiánya" és a hatóságok zaklatásai miatt, amelyek egyre súlyosabbakká váltak az elmúlt hónapokban.
MTI
Barack Obama amerikai elnök hétfőn kiadott rendeletében meghosszabbította a Kubát sújtó kereskedelmi embargót.
MTI
Áramszünet miatt sötétbe borult Havanna szinte összes negyede, a kubai főváros környéke és az ország egy része is; az állami rádió nem tett említést a szolgáltatás-kimaradásról.
MTI
Új, a korábbiaknál súlyosabb vámokkal kell számolniuk hétfőtől a Kubába utazóknak és a csomagot küldőknek.
MTI
Szabadon engedték Kubában helyi idő szerint vasárnap José Daniel Ferrer ismert ellenzékit, akit három nappal korábban vettek őrizetbe otthonában az ország délkeleti részén - adta hírül az Emberi Jogok és Nemzeti Megbékélés Kubai Bizottsága nevű illegális, de megtűrt ellenzéki szervezet.
MTI
Az Isaac névre keresztelt trópusi vihar elhagyta Kuba területét, ahol nem szedett áldozatokat, de károkat okozott a mezőgazdaságban és elektromos vezetékeket tépett le - közölték a hatóságok.
MTI
Haiti és Kuba irányába tart és akár hurrikánná is erősödhet az Isaac trópusi vihar - közölte pénteken a Miamiban működő amerikai országos hurrikánközpont.
MTI
Egy kubai bíróság korrupció miatt négytől tizenkét évig terjedő börtönbüntetésre ítélte egy állami vállalat tizenkét vezetőjét, közöttük három volt miniszterhelyettest – jelentette kedden a Granma, a kommunista párt lapja.
MTI
Nagy köztéri ünneplések nélkül, a hivatalos média által közvetített dokumentumfilmekkel, sajtóban megjelent méltatásokkal, de az utca emberének csekély érdeklődése mellett emlékeztek meg hétfőn Havannában Fidel Castro 86. születésnapjáról - írták helyszíni tudósításaikban a hírügynökségek.
MTI
A kubai belügyminisztérium pénteki közleménye szerint közönséges autóbalesetben hunyt el a múlt hét végén Oswaldo Payá ismert ellenzéki politikus.
MTI
Oroszország külföldi haditengerészeti bázisok létesítéséről tárgyal Kubával, Vietnámmal és a Seychelle-szigetekkel - közölte pénteken az orosz haditengerészet vezetője a RIA Novosti hírügynökség jelentése szerint.
MTI