Van egyvalami, amiben mindenki egyetért a Közel-Keleten
Népszavazást tartana az önállósodásról az Irak északi részén működő kurd autonóm terület, de a nemzetközi porondon szinte senki sem támogatja a regionális káoszt csak fokozó kezdeményezést.
Népszavazást tartana az önállósodásról az Irak északi részén működő kurd autonóm terület, de a nemzetközi porondon szinte senki sem támogatja a regionális káoszt csak fokozó kezdeményezést.
Az izraeli kormányfő mást mondott, mint a volt helyettes vezérkari főnök.
A vád szerint kurd "terrorista propagandát" terjesztett az adó, ezért vonult ki a rendőrség és záratta be a csatornát.
A börtönben lévő kurd politikus, Öcalan szabadon bocsátását is követelték.
Török harckocsik összecsaptak a kurd többségű Szíriai Demokratikus Erők nevű ellenzéki szövetséggel szombaton Szíria északi részén. Ez volt az első összecsapás, amióta a török tankok a héten átlépték a szíriai határt – közölte egy civil szervezet és egy kurd vezető. Értesülések szerint egy török katona meghalt, három társa megsebesült. Közben több ezer embert menekítettek ki Darajából.
Kurd célpontokra mért csapásokat a török légierő Irakban és Törökországban.
Ibrahim, a menekült budapesti borbély történetéről a Reuters és a The Huffington Post mellett az Al Jazeera is beszámolt.
A török parlament elfogadta pénteken a képviselők mentelmi jogának eltörléséről szóló alkotmánymódosító javaslatot. 376 képviselő szavazott mellette, 140-en voksoltak ellene. Mivel az 550 fős törvényhozásban az igenek kétharmados többséghez jutottak, nem kell a kérdést népszavazásra bocsátani.
Négy kurd harcost és egy tolmácsot fogadott múlt csütörtökön a Honvédkórház, az életveszélyen már túl vannak, most rehabilitációs kezelésben részesülnek.
Minden eszközt begyűjtött Tayyip Erdogan ahhoz, hogy megkérdőjelezhetetlen hatalmú elnök legyen Törökországban - írja 2017-es első számában a HVG hetilap.. Ez az ellenzék felszámolásához és az autokrata rendszer kiépítéséhez elegendő, de a terrorizmussal szemben tehetetlennek tűnik az illiberális török állam.
Bizonyíték van arra, hogy a Washington vezette koalíció terroristákat támogat Szíriában, köztük az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezetet, a Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű kurd szervezetet, valamint a szíriai kurd Demokratikus Unió Pártját (PYD) – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Recep Tayyip Erdogan török elnök Ankarában.
Az indok a hétvégi merénylet és a Kurdisztáni Munkáspárthoz való vélt tartozás. November óta már mentelmi jog sem védi a parlament tagjait.
A Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) köthető Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) nevű csoport jelentkezett a szombat esti isztambuli kettős merénylet elkövetőjeként - adta hírül vasárnap a Firat kurd hírügynökség.
Szombat este megkezdődött a csata Rakka és tartománya felszabadításáért.
A török parlament újabb egy évvel meghosszabbította szombaton a török hadsereg szíriai és iraki hadműveleteire adott felhatalmazását.
Nemcsak az Iszlám Államot, a kurdokat is támadják. Szíria területsértésnek fogja fel a török akciót.
Egy lakodalomban történt merénylet szombat este, Törökország délkeleti részén. mintegy 50 kilométerre a szír határtól. A borzalmas tettel az Iszlám Államot gyanúsítják.
Autóba rejtett pokolgép robbant kedden egy rendőrségi jármű mellett a főként kurdok lakta délkelet-törökországi Diyarbakir város központjában. Hárman meghaltak, 45 ember megsérült, köztük 12 rendőr – közölte a tartomány kormányzói hivatala.
Feltehetően több mint száz embert égettek el élve a török biztonsági erők tagjai a délkelet-törökországi Cizre városában a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet elleni művelet során szemtanúk szerint - mondta kedden Genfben Zeid Raad al-Huszein, az ENSZ emberi jogi biztosa.