Vona: Orbán mondjon le, ha sikertelen a népszavazás
Keményen nekiment a miniszterelnöknek a Jobbik elnöke.
Keményen nekiment a miniszterelnöknek a Jobbik elnöke.
Németh Szilárd volt rezisbiztos szerint a nyugati határt azért kell védeni, mert Brüsszel ott akarja visszaküldeni a menekülteket, illetve a köztük lévő terroristákat. 150 ezer menekülttel riogatott.
A Magyar Liberális Párt szerint a kampány a kormányzat állításával szemben nem tájékoztató jellegű, hanem befolyásolni akarja az embereket abba az irányba, hogy a kvóta ellen szavazzanak. Ez azonban csak a népszavazás már kitűzött időpontja előtti időszakban törvényes.
Az országban több helyen is átragasztotta a kormány "Üzenjük Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!" kvótaellenes plakátjait az Együtt ifjúsági szervezete. Az aktivisták "Ne hagyd! Ne szavazz! Bojkott 2016!"-feliratú matricákkal hekkelték meg a kormány plakátjait.
Soros György alakja alkalmas arra, hogy betöltse a mumus szerepét, ezért kezdett el vele riogatni a kormány a kvótanépszavazás kampányában – véli Török Gábor.
A svájci falu simán kipengeti a pénzt a büdzséjéből.
Három panasz érkezett az Alkotmánybírósághoz a kvótanépszavazás ellen, de egyik sem tűnik elég erősnek ahhoz, hogy megakassza a referendumot. A Kúria döntése után jóformán már csak formai kifogásokba lehet kapaszkodni.
Egy magánszemély adott be indítványt az Alkotmánybírósághoz a kvótanépszavazás ügyében, de nem árulták el, hogy ki az.
A németek 61 százaléka egyáltalán nem, vagy csak kissé aggódik amiatt, hogy a menekültek beáramlása jelentősen megváltoztathatja az ország lakosságának együttélését és veszélyeztetheti az értékeket. A felmérésben részt vevők 69 százaléka helyesnek tartaná, ha pénzügyi szankcióval sújtanák a menekültkvótától elzárkózó országokat, így például Magyarországot.
Egy hete indította el a kormány a kvótaellenes népszavazás plakátkampányát, a válaszcsapások még nem álltak le, sőt az üzengetésbe már a miniszterelnököt is beleveszik. Az üzenetek a Facebookon illetve a tumblr-en jöttek szembe, az egyik plakát feltűnt már a 444.hu-n is.
Orbán bizakodó azzal kapcsolatban, hogy Brüsszel hogyan fog reagálni a kvótanépszavazásra annak ellenére, hogy számos kritikát kapott. A kormányfő is beszélt a Soros György-féle háttérhatalomról, de azt is mondta, még 2-3 parlamenti ciklus kellene ahhoz, hogy jó családpolitikát csináljanak.
"Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék! Nincs papír az iskolai WC-ben" – így néz ki a meghekkelt kormányzati hirdetés Szombathelyen, a nyugat.hu pedig megtalálta azt a fiatalt, aki a kiegészítő szöveget felragasztotta a plakátra.
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke és Szilvásy György, a Honfoglalás 2000 Egyesület elnöke közösen mondták el a Kossuth téren, hogy szerintük miért kell támogatni kötelező betelepítési kvóta ellen irányuló népszavazást, amit a kormány kezdeményezett. Szóba került Putyin is, mint a béke élharcosa, a liberális amerikai katyvasz, valamint a rágógumi. Videó.
Az igazságügyi államtitkár szerint a referendum eredménye "a nemzet véleménye" lesz.
Egy nap, öt hír, amiről mindenki beszél: véglegesen eldöntötte a kormány, hogy minden iskolát államosít; Kövér László szólásszabadságot sértett, mondta ki Strasbourg; Bill Clinton felidegesítette a magyar külügyet; meghalt Kaján Tibor; van, ahol a Századvég függetlennek mondja magát; visszaszólt a kormány kvótanépszavazási kampányának az internet népe.
A Századvég kutatása szerint a többség elmenne a kormány népszavazására és a betelepítési kvóták ellen szavazna.
Ismét sötétkéklenek a kormány kampányplakátjai a magyar utcákon. A menekültkvótás népszavazást beharangozó Üzenjünk Brüsszelnek felütés szinte provokálja, hogy a népművészek akcióba lendüljenek. Köztéren és számítógépen is készültek továbbgondolt változatok.
Üzenjünk Brüsszelnek, hogy egyelőre mi magunk sem tudjunk, tájékoztatunk vagy kampányolunk. A kormány szerint nem kampány folyik, hanem tájékoztatás. Pontosabban kampány.
A kormány által kezdeményezett kvóta-ügyi népszavazást a jogszabályokban rögzített eljárási határidők alapján várhatóan augusztus közepe és október eleje között lehet megtartani - mondta Bodnár Eszter választási szakértő.