Hőség: 29 fokos a Balaton, vészesen apad a Velencei-tó
Megkezdték a Velencei-tó vízpótlását két víztározóból. Ha enyhülést keresünk a vízben, inkább oda menjünk, mert a Balaton már 29 fokos, míg a Velencei-tó vize csak 27 fokig melegedett.
Megkezdték a Velencei-tó vízpótlását két víztározóból. Ha enyhülést keresünk a vízben, inkább oda menjünk, mert a Balaton már 29 fokos, míg a Velencei-tó vize csak 27 fokig melegedett.
Szerdán és csütörtökön nagyon meleg lesz, és később is marad a kánikula, amit csütörtöktől szél, viharok, záporok tesznek némileg elviselhetőbbé. Erősebb lehűlés csak vasárnaptól várható, akkor is
Hat mentőautó vonult ki a sopronkövesdi Autoliv gyárhoz, végül 13 embert kellett kórházba szállítani. A csarnokban 40-50 fokos hőség volt, szellőztetni pedig nem lehetett.
Az ország középső és délnyugati részén súlyosabb a hőség, ott piros figyelmeztetést adtak ki, a többi megyében "csupán" 25 fok fölött alakul a napi középhőmérséklet. A tikkasztó hőség a hétvégén viharok kíséretében enyhül.
Kedden is az egyre fokozódó hőség teszi próbára szervezetünket. A több napja tartó nagy meleg halmozott terhelést jelent még az egészségesek számára is, a szívbetegek, a krónikus betegek és az idősek pedig extrém igénybevételre számíthatnak.
A trend eléggé aggasztó: az 1880-as évek, azaz a mérések kezdete óta 2015-ben volt a legmelegebb a június, utána 2014 következik. Az év első hat hónapját tekintve pedig 2010 a hőségrekorder.
A következő napokban ismét erősödik a nappali felmelegedés, a nappali maximumok akár a 38 Celsius-fokot is elérhetik, a napi átlaghőmérséklet pedig meghaladhatja a 29 fokot. Mindezért az ÁNTSZ meghosszabbította hőségriadóját.
A felmelegedés mellett manapság jelentősen nő a szélsőségesen meleg napok száma is, ami nagyon káros lehet a növényzetre – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A Nébih szerint ezért furulyázik a kukorica is, azaz ezért állítja leveleit hegyes szögbe.
Egyelőre marad a kánikula, jóval 30 fok feletti csúcshőmérséklettel. Hétfőn lehetnek még ugyan zivatarok, de utána száraz napok következnek hétvégéig. És még akkor sem valószínű nagy enyhülés a mostani adatok szerint.
A jövő hét elején és a hét végén is többfelé lehetnek heves zivatarok, mindeközben azonban kitart a kánikula többfelé 40 Celsius-fok közeli maximumokkal.
Továbbra is az egész országban a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetés van érvényben a tartós kánikula miatt, néhol még este sem csökken 30 Celsius-fok alá a hőmérséklet. Emellett viszont több megyében heves zivatarokra is figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.
Zuhanyzókat építenek és légkondicionálót szerelnek be a tehénistállókba, disznóólakba az olasz gazdák, hogy a perzselő hőségben felfrissülést biztosítsanak állataiknak.
A hétvégi hőség idején 600-620 klímás jármű közlekedik majd Budapesten, ez a buszpark 77-80 százalékát teszi ki – közölték a BKK-tól az Index kérdésére. Múlt héten a hírportál írt arról, hogy takarékossági okokból 60-70 klímás busz állt garázsban a hőségben, és helyettük régi, légkondicionálás nélküli járműveket küldtek a forgalomba.
Péntektől a hőségriadó végéig ingyen ásványvizet adnak az utasoknak a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon – közölte a MÁV-Start. Több nagyvárosban párakapukat állítottak fel a hőség miatt.
A nyáron már másodszor van hőségriadó. Az elviselhetetlen hőség miatt nem jár Magyarországon szabadnap, viszont a munkaadónak oda kell figyelnie a dolgozója egészségére. Jó tudni, hogy ilyenkor milyen jogai vannak egy munkavállalónak.
Rendkívüli meleg lesz a hétvégén Horvátországban a meteorológiai szolgálat (DZMH) előrejelzése szerint, és egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor ér végét.
A legmelegebb az ország középső és déli térségében várható, ahol a hőmérséklet-érzet meghaladhatja a 45 fokot is.
Felfüggesztette a mostani hétvégére a kamionstopot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a várható hőhullám miatt.
Akár hungarikumnak is nyilváníthatnák azt a látványt, amelyet az MTI fotósa készített a kánikula illusztrálásához. A felvétel egy gémeskutat ábrázol a felkelő Nap előtt a Hortobágyon, Nagyhegyes térségében.
Pénteken 32-36 fokos kánikulára számíthatunk, de az ország egyes részein lecsaphatnak záporok is.