Kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító Budapesten
A Turkish Airlines Isztambul-Koppenhága járatának gépén 166-an tartózkodtak.
A Turkish Airlines Isztambul-Koppenhága járatának gépén 166-an tartózkodtak.
Bostonba indultak, de csak Denverig jutottak elsőre azok az utasok, akik a United Airlines egyik hétfői járatával indultak útnak San Franciscóból. A Boeing 757-200-as először remegni kezdett, majd darabok váltak le a szárnyról.
Az El Al légitársaság terrorfenyegetettség miatt adott ki figyelmeztetést.
Az incidensben érintett C-160D egyike annak a két különleges feladatokat ellátó repülőgépnek, amelyet elektronikus hadviseléshez szükséges zavaró rendszerrel szereltek fel.
A teljes személyzet és a gép is épségben megúszta a landolást.
Nem szállnak fel vele, helyette szétbontják azt az Airbust, amivel még 2023 szeptemberében hajtottak végre kényszerleszállást Szibériában – derül ki egy, az orosz repüléssel foglalkozó Telegram-csatornából.
Minden valószínűség szerint madárrajjal ütközhetett a dél-koreai T'way Air egyik Boeing 737-es repülőgépe, ami miatt a pilótafülke szélvédője is berepedt.
Egy próbarepülés során problémát jeleztek a műszerek, így a pilóták kényszerleszállást hajtottak végre az Alaska Airlines Airbus-gépével. Az eset nem sokkal azután történt, hogy a társaság egyik Boeingjából repülés közben kiszakadt egy darab.
Ezúttal egy Airbus jelzett hibát.
Az oregoni tanár az Alaska Airlines gépének alkatrészére bukkant a kertje végében.
Egy oregoni út mellett találtak rá az Alaska Airlines gépéről kizuhant egyik iPhone-ra, ami meglepően jól tolerálta a nagy esést – persze, azért újszerűnek már nem lehet nevezni.
A gép kényszerleszállást hajtott végre.
A Boeing 737 Max 9-ről a levegőben szakadt le egy rész.
Egy nő lett rosszul a gépen, akinek egy műtéti hege szakadhatott fel és okozott csillapíthatatlan vérzést.
A meghibásodás okait még vizsgálják.
A repülőgép futóműhibát jelentett a kényszerleszállás előtt.
A gép fedélzetén 165 ember ült, köztük 23 gyerek, de senki sem sérült meg.
Különös szag terjengett a gépen, ezért kényszerleszállást hajtottak végre.
A gép visszafordult a ferihegyi repülőtérre.
A grúz kislány a szüleivel utazott, és bár már a gépen megpróbálták újraéleszteni, nem sikerült megmenteni az életét.