"A marcali kórházat lassú kínhalálra ítélte az Orbán-kormány"
A marcali kórházat fokozatosan kivéreztetik, megszűnt a gyermekgyógyászati osztály és ügyelet, de még a kórház konyhája is - írták az Együtt-PM képviselői.
A marcali kórházat fokozatosan kivéreztetik, megszűnt a gyermekgyógyászati osztály és ügyelet, de még a kórház konyhája is - írták az Együtt-PM képviselői.
Kórházba szállították hétfő este Sonia Gandhit, India legbefolyásosabb politikusát, a kormányzó Indiai Nemzeti Kongresszus párt vezetőjét.
Nemcsak a fertőzéketől, a kíváncsiskodóktól és az esetleges atrocitásoktól is védik az állami vezetőket a magyar kórházakban - számolt be a Blikk.
A 89 éves asszonyt félig eszméletlenül, elhanyagolt állapotban vitték kórházba. Testén felfekvési sebek vannak, mellkasát ismeretlen eredetű sebek borítják.
Több koraszülött csecsemő is meghalt néhány nap alatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Koraszülött-Újszülöttpathológiai Osztályán. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azonnali vizsgálatot indított, Orbán Viktor pedig utasítást adott a kórház igazgatójának felfüggesztésére.
Kritikus helyzet állhat elő a kórházakban nyár végére, ősz elejére az eladósodás miatt – ezt mondta a Világgazdaságnak Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke. Számításaik szerint a kórházak lejárt tartozása eléri az 55 milliárd forintot.
Az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet 935 millió, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház pedig 254 millió forint plusz forráshoz jut – így döntött a kormány.
A jelenlegi 500 forint helyett legalább 700 forintba kerül majd egy beteg egy napi élelmezése, ha hatályba lép az egészségesebb és jobb minőségű kórházi kosztot előíró közétkeztetési rendelet – írja a hétfői Világgazdaság.
Megrongálta a berendezést szombat hajnalban egy férfi a székesfehérvári kórház egyik osztályán - közölte a feol.hu Fejér megyei híroldal.
Halottnak nyilvánítottak egy beteget, aki egy idő után szomjas lett, vizet kért, amitől persze a kórházi személyzet ijedt ájulásig.
Augusztus elsejétől újabb három, eddig gazdasági társaságként működő kórház lesz költségvetési intézmény - közölte a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) szerdán az MTI-vel. A munkavállalókat továbbfoglalkoztatják.
Kibérelné a Honvédkórház a Telki magánklinika épületét, ahol magánbetegeket, állami vezetőket és politikusokat láthatnának el – írta a Népszava. Később Borbíró Zoltán, a Honvédkórház felügyeletére kinevezett miniszteri biztos, védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár a népszabadságnak cáfolta, hogy Telkibe költöztetnék az állami vezetők VIP-ellátását.
Az ügyvéd összeférhetetlenség miatt panaszt tett az egri kórházból beutaló hiányában elküldött kisbaba halálának ügyében. Az ügyészség új szakértő kijelölésére szólította fel a rendőrséget.
A nagy melegben a kórházakban szellőztetéssel, árnyékolással védekeznek a hőség ellen, emellett a betegeknek és a személyzetnek is több folyadékot kínálnak.
Akár már fél órán belül elhagyhatja a londoni St. Mary’s kórházat Katalin hercegnő és hétfőn született kisfia – közölte magyar idő szerint 19 óra után nem sokkal saját forrásaira hivatkozva a Sky News. Nem sokkal korábban a Kensington-palotából is megerősítették, hogy a trónörökös és édesanyja várhatóan még kedd este hazatérnek a kórházból.
Sem a sürgősségi osztályon, sem a gyerekosztályon, sem az ügyeleten nem láttak el megfelelően egy hat hónapos kislányt az egri Markhot Ferenc Kórházban, a gyerek ezért agyhártyagyulladásban meghalt – állítják a kislány szülei. A rendőrség is vizsgálódik az ügyben.
Vizsgálat lefolytatására kérte fel a fővárosi Szent János Kórházat érintő betegpanaszok miatt az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) főigazgatóját Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára - tájékoztatta a központ szerdán az MTI-t.
Vállsérüléssel kórházba került Mariah Carey amerikai pop- és r'n'b énekesnő. Klipforgatás közben sérült meg a válla.
A publicistától egyebek mellett a számítógépét is ellopták a kórházban, ahol daganatos betegsége miatt fekszik. A Népszava gyűjtést indított Andrassew Iván javára.
A fővárosi kórházakban valószínűleg működni fog az új ügyeleti rendszer, egyes vidéki intézményekben azonban problémát jelenthet az ügyeleti sorok összerakása – derül ki a Magyar Nemzet összeállításából.