Fertőzés juttatta kórházba a FIFA főtitkárát
Kórházba került Brazíliában Jerome Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára.
Kórházba került Brazíliában Jerome Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára.
Ismét kezelés alatt áll Oscar Niemeyer 104 éves brazil sztárépítész egy Rio de Janeiró-i kórházban.
Vakbélgyulladással került kórházba a TNT zenekar egyik tagja, Inti - számolt be a Blikk. A műtét során kiderült: perforálódott a vakbele.
Az Exim Bank közreműködésével épít kórházat Vietnámban, a Mekong-delta legnagyobb városában a KÉSZ csoport.
A kardiológiai műtéten átesett főzeneigazgató már olvas, naplót ír és partitúrákat tanulmányoz a kórházban.
Nyolcszoros fizetés, nyugodt élet, szolgálati lakás, biztos állás a családtagoknak – ezek várják az itthoni kórházi körülményektől megcsömörlött, a fejvadász cégek által külföldre csábított orvosokat Nyugat-Európában. Pár évvel ezelőtt még idegenkedve fogadták őket, évekbe került a diploma elismertetése, ma már luxuskörülményekkel fogadják a kelet-európai egészségügyi dolgozókat. Akik élnek is az alkalommal: becslések szerint a magyar orvosok 15-20 százaléka már elhagyta az országot.
Kétszáz, a háttérszolgáltatásban dolgozó embert érint a leépítés a négy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórházat működtető Egészségügyi Holding Zrt.-nél (EH) - jelentette be Szócska Miklós, az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Nyíregyházán, miután Czomba Sándor, foglalkoztatáspolitikai államtitkárral együtt egyeztetett a társaság vezetőivel a tervezett elbocsátásokról.
Összesen öt olyan beteget ápolnak a dániai Odense egyetemi kórházában, akik feltehetőleg az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) hasonló új coronavírussal fertőződtek meg – közölte kedden a kórház.
Kórházban kezelték a múlt héten Biszku Bélát - erősítette meg a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI értesülését. Ügyészi indítványra a Budai Központi Kerületi Bíróság - a kezelések időtartamára - módosította a házi őrizet helyét.
Füstmérgezés miatt a mentők kórházba szállítottak szombat délelőtt egy idős orosházi férfit, aki a gáztűzhelyen felejtette az ételt - tájékoztatta a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Kardiológiai műtéten esett át Kocsis Zoltán zongoraművész, állapota kielégítő.
Többhetes gyógykezelés várhat Kocsis Zoltánra, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatójára. Betegsége miatt csütörtökön szállították kórházba.
Ugyan az egészségügyben régóta várt és legalább részben teljesített béremelés politikai babérjait már learatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma, de azt elmulasztották megemlíteni, hogy a béremelés fedezésére egyetlen fillér többletpénz sem került a kasszába.
Két kórház és egy iskola romba dőlt egy hatalmas erejű robbanás következtében Szíria második legnagyobb városában, Aleppóban. Helyszíni jelentések szerint 27 polgári személy - köztük orvosok és betegek - halt meg, 64-en megsérültek.
Az egészségügyi intézmények gazdálkodása számos esetben pengeélen táncol, éppen ezért egyre nagyobb szerepe lehet a közeljövőben az önrészt kímélő energia-megtakarítási beruházásoknak. A kórházak jellemzően pazarló energetikai rendszereinek felújításával 20-50 százalékos megtakarítás érhető el az energiafelhasználásban.
Pályázattal osztják szét a konszolidáció után a kórházaktól visszavont 8,8 milliárdos összeget - írja szerdai számában a Népszabadság.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított eljárást a rendőrség az ellen a dévaványai férfival szemben, aki vasárnap hajnalban megvert két betegápolót a békéscsabai kórházban.
Rekordnagyságú, 3,5 millió koronás, vagyis átszámítva körülbelül 40 millió forint kártérítést kell fizetnie egy dél-morvaországi kórháznak, mert orvosai gondatlansága miatt szülés után elvérzett náluk egy fiatal nő. A brünni regionális bíróság pénteken ismertetett döntése szerint meg tudták volna menteni az asszony életét, ha időben beavatkoznak.
Jelenleg Magyarországon nincs olyan fekvőbeteg-ellátó intézmény, amelynek minden osztálya megfelelne az egészségügyi ellátások új minimumfeltételeinek - mondta Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke egy budapesti egészségügyi konferencián csütörtökön.
Kórházmentő demonstrációt tart a mátészalkai és fehérgyarmati gyógyintézmények ésszerűtlen átszervezése ellen a Jobbik csütörtökön - közölte Apáti István, a párt térségi országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón hétfőn Nyíregyházán.