Rommá tört több karambolozó autó Nógrádban – fotók
Többen megsérültek egy balesetben a 22-es úton. A rendőrség most oldotta fel a teljes útzárat.
Többen megsérültek egy balesetben a 22-es úton. A rendőrség most oldotta fel a teljes útzárat.
A baleset Bács-Kiskun megyében, Kiskunmajsa közelében történt.
A baleset Győrnél történt, hatan sérültek meg.
Tüntetés, forgalmi terelés és lehaló metró nehezíti a mozgást a városban.
Ha nem sikerül máshogy, akkor pótlóbuszokkal kell utaznia, könnyen lehet, hogy egész nap ez lesz.
Van élet a hagyományos útjelző táblákon túl is, ráadásul nem is mindig egyszerű ezeket megérteni.
A színész a villamossíneken hajtott a körúton, de azt mondta, előadásra sietett, és újból megtenné, ha kellene.
A Veszprém megyei Pula határában történt a baleset, egy ember megsérült.
Három személyautó ütközött össze a XX. kerületben, a Helsinki út és a Nagysándor József utca kereszteződésében.
Véget ért a Malév felszámolása, az egykori nemzeti légitársaságot várhatóan februárban törtölhetik a cégjegyzékből. A hitelezők egyetlen forintot sem látnak.
Október közepétől a 14-es villamos is leáll a Róbert Károly körút felújítása miatt, pótlóbuszok fognak közlekedni helyette.
Egy időre leállt a közlekedés a Margit hídon, mivel a rendőrség tájékoztatása szerint gyanús csomagot találtak a hídon.
Árokba csapódott egy kisteherautó, a sofőr meghalt.
A baleset az 1-es terminál előtti szakaszon történt. Az utat félpályán lezárták
Az első információk szerint két ember súlyosan, kettő pedig könnyebben megsérült vasárnap reggel a 7-es főúton, Nagykanizsa közelében, amikor három személyautó összeütközött.