Lipcsei döntetlen a Manchester City ellen
A játéknap másik meccsén az Internazionale a Portót győzte le.
A játéknap másik meccsén az Internazionale a Portót győzte le.
MTI
A játékos a meccs után azt írta, sosem fogja elfelejteni, ami a stadionban történt.
hvg.hu
A labdarúgó a 24.hu szerint jogos védelemre hivatkozott.
hvg.hu
A futballista 23 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban.
MTI
Mesterségesen felduzzasztott szponzorációs szerződések, titkos extra fizetés az edzőnek, az esetleges pénzügyi szabályszegés kivizsgálásának akadályozása. Egyebek mellett ezzel vádolja a Premier League a Manchester Cityt, amely egyszer már megúszta a felelősségre vonást, most azonban nehezebb dolga lesz. Ha bebizonyosodik, hogy tizenöt éven át csalással emelkedett egyre magasabbra, annak messzemenő következményei lesznek.
A focista reméli, hogy mások is követik majd a példáját.
hvg.hu
A csapat nem volt hajlandó együttműködni a vizsgálat ideje alatt.
MTI
MTI
hvg.hu
Egy ideig zárt kapuk mögött játsszák a hazai meccseket.
MTI
Szalai Ádám hosszas bizonytalanságot követően közös megegyezéssel elhagyja az FC Basel labdarúgócsapatát.
MTI
Sem rasszizmusellenes szervezetüknél. A FARE magyar elnökségi tagja nem is tudja, Csányi Sándor miért feltételezte ennek ellenkezőjét.
hvg.hu
Lukas Haraslinra egy barátságos meccsen szereltek testkamerát, ami felvette, ahogy hatalmas gólt rúg.
hvg.hu
„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokban, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, mit lehet feljelenteni” – vélekedett a miniszter.
MTI
MTI
hvg.hu
Az MLSZ elnöke lobbizik, hogy vegyék le a Nagy-Magyarország jelképet a nemzetközi labdarugó szövetségek a tiltólistájukról és nem gondolja, hogy megalkuvó lett volna a szövetség, amikor ajánlotta a jelkép mellőzését a nemzetközi mérkőzéseken.
hvg.hu
A sálakat nem ellenőrzik – közölte a szövetség.
hvg.hu
Továbbra sem játszhatnak a BL-ben, az El-ben és a Eb-selejtezőn az orosz csapatok.
hvg.hu
15 pont levonásával büntetik a Juventust, miután a fellebbviteli bíróság szerint számviteli csalást követtek el a klub korábbi tulajdonosai. A be nem jelentett kifizetések között vannak Cristiano Ronaldo felé intézett utalások is.
hvg.hu
Alves azt állítja, hogy nem is ismeri a nőt, aki feljelentette.
hvg.hu
Elmondják a nézőknek, hogy milyen döntéseket hoztak a videóbíró által vizsgált helyzetekben.
MTI