A baloldal segítette Donald Trumpot naggyá tenni – mondta a Zeit Online-nak adott interjúban Dani Rodrik, a Harvard közgazdászprofesszora. Beszélt a rossz globalizációról, a vámtarifákról és a jobbról jövő veszélyről.
„Újabb hosszú felfordulás kezdődik az amerikai közéletben.” „Ilyen visszatérést Amerika idáig nem látott, az ellenfelek a padlón, teljesen demoralizálódva.” „Trump rajtja jobb volt, mint ahogy azt pár hónapja gondolhattuk volna.” „Fel kell készülni arra, hogy akárcsak a magyaroknál, sok átlag amerikai sem talál semmi kivetnivalót abban, ha dekrétumokkal irányítják az országot.” „Ha a társadalom látja, hogy valójában mit akarnak az oligarchák, akkor egyértelmű lesz, hogy vissza kell venni tőlük a hatalmat” – erős mondatokkal értékelik a nemzetközi sajtóban Trump visszatérését.
A brit lap úgy értékeli, hogy Trump ezúttal derűsebb beiktatási beszédet mondott, mint nyolc éve, mert akkor vérontást emlegetett, rozsdás üzemeket, szegénységet és bűnözést vázolt fel disztópiájában. Ám a sorok között ezúttal is ott bujkált a bosszúvágy, a sértettség, valamint a személyes küldetés hite, miután hihetetlen módon visszatért a politikába.
A diktátorok nem értik a megbékítés nyelvét, és nem szabad, hogy a világ megismételje a múlt hibáit. Erre figyelmeztet a Daily Telegraphban megjelent kommentárban a brit toryk volt vezére, aki több mint három évtizede parlamenti képviselő.
Az Osztrák Gazdaságkutató Intézet elnöke, Gabriel Felbermayr szerint az új amerikai elnöknél sokat számít a személyes rokonszenv, ezért lehetne alkalmas Orbán tárgyalni vele a vámháború elkerüléséről. A The Times szemleírója szerint a liberálisoknak nem szabadna fülüket, farkukat behúzva nézniük, hogy Trump ismét elnök lesz, mert ő egy zsarnok. Miként bánjunk a diktátorokkal – ehhez ad receptet a Springer-konszern Igazgatóságának elnöke. Amerika új, úgynevezett farkasharcos diplomáciája Kínával szemben maradandó károkat okozhat a Nyugatnak – figyelmeztet a New America agytröszt igazgatója. Donal Trump beiktatása előtt ezek a témák uralják a világ lapjait.
Lehet, hogy évtizedek óta nem volt ennyire szeszélyes elnöke az Egyesült Államoknak, ám az biztos, hogy a következő négy évben az útszélen végzi jóformán az összes régóta fennálló nemzetközi norma – figyelmeztet az amerikai lap két munkatársa, Laura King és Tracy Wilkinson a mai beiktatás előtt.
Akad olyan elemző, aki szerint Putyin nem számít arra, hogy Trumppal könnyebb lenne a viszonya, mint a demokrata vezetéssel volt. Ezt pedig – az elemző szerint – ki kell használnia az Egyesült Államok új vezetésének is.
Világszerte tarolnak az újgenerációs vezetők, a technokraták, liberálisok visszaszorulnak. De mi lesz, ha az újak nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket?
A budapesti amerikai nagykövet az elejétől fogva az első számú közellenség volt a hatalomközeli sajtó és felelős kormányzati tényezők számára – most maró gúnnyal nyugtázták elutazását. Két és fél évig volt a posztján, ezalatt Orbán Viktor folyamatosan támadta a személyét, tartósan kinyilvánította utálatát vele szemben – foglalja össze az eltelt időszakot Bécsből Jean-Baptiste Chastand, a francia lap közép-európai tudósítója.
Győzedelmesen vonulnak a populisták, úgy tűnik, hogy a nyomulásukat nem lehet megállítani. A német államfőnek nyilvánosan ki kell állnia a gyűlölet és az uszítás ellen, akkor is, ha ez beavatkozás a közelgő választásokba. Trump imádja, hogy Mar-a-Lago királya lehet, de hamarosan lefokozzák az Egyesült Államok elnökévé. Igencsak időszerű a tűzszüneti megállapodás Izrael és a Hamász között, de nagyon törékeny lehet.
Az egykori dunai monarchia utódállamaiban a kulturális tisztogatás csak előjátéka egy nagyobb pusztításnak – fejti ki Michal Hvorecky a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent vendégcikkében.
Antony Blinken és Lloyd Austin NYT-ban közzétett vendégkommentárja szerint Oroszország háborúja nem érte el a célját, Putyin rendszere meggyengült. Ami Ausztriában történik, az iskolapéldája annak, milyen könnyen leomlik a politikai közép, írja a Die Zeit két szerzője. Európa évtizedek óta nem volt ennyire sebezhető, állapítja meg az Economist. Stefan Lehne politikai elemző szerint korunk egyik legfenyegetőbb jelensége, hogy éppen a legnagyobb hatalmak adják fel a viták békés rendezésének és a határok sérthetetlenségének alapelvét. A Donald Trump körül csoportosuló techmilliárdosok új oligarchák, külön ideológiával, írja a Süddeutsche szerzője. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
A német konzervatív lap varsói tudósítója azt tapasztalja, a lengyel kormányfő igencsak aggódik Európa biztonsága láttán, és hogy emiatt a politikus igen keményen bírálja a többi partnert. Donald Tusk lengyel miniszterelnök semmi kétséget nem hagy afelől, hogy úgy érzékeli: fordulóponthoz érkezett a kontinens.