#leépítés



Az Elcoteq állítja, nem épít le Pécsett

Kevesebb a megrendelés, ezért a korábbi tapasztalatok alapján elbocsátásoktól tartanak a pécsi Elcoteq dolgozói; a vezetők szerint azonban nincs ok aggodalomra - írta csütörtöki számában az Új Dunántúli Napló.


Leépítés lesz az Ersténél és a K&H-nál is

Az idei harmadik negyedévben még nőtt a banki alkalmazottak száma Magyarországon, a negyedik negyedben viszont két nagyobb kereskedelmi bank is jelentős létszámleépítést tervez - számol be a Világgazdaság.





Cséfalvay: újabb felesleges intézmények szűnnek meg

Folytatódik a párhuzamosságok felszámolása, az adó- és a járulékrendszer átalakítása – mondta a nemzetgazdasági tárca államtitkára az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a kormány szokványosnál szorosabb együttműködést szeretne kialakítani a legfejlettebb államokat tömörítő OECD-vel.



GE: mégsem lesz akkora leépítés Magyarországon

A General Electric 461 magyarországi munkahelyet mégis meg tud őrizni. Tavaly októberben 2 570 dolgozó leépítésével együtt járó átalakításokat jelentette be a GE, amely most azt közölte: 461 magyarországi munkahelyet mégis meg tud őrizni.








„A szakszervezetek már egyenesítik a kaszát”

Gaskó István szerint akár ötezren is elveszíthetik állásukat az osztrák kézben lévő Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) súlyos válsága miatt, a legradikálisabbnak számító magyar vasutas szakszervezeti vezető, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke azonban nem nézné tétlenül a tömeges elbocsátásokat - írta a Format című osztrák gazdasági hetilap pénteki számában.


Drasztikus leépítés a USA Today-nél

Csaknem három évtizedes fennállásának eddigi legdrasztikusabb leépítését hajtja végre az Egyesült Államok második legnagyobb példányszámú napilapja, a USA Today, amely az ősz folyamán 130 alkalmazottjától válik meg - jelentette be csütörtökön a lap kiadója, Dave Hunke.


Szokatlan harc a kínai bankok ellen

Kína szokatlan problémával szembesül: a külföldi értékpapírpiacokon épp hatalmas sikereket arató nagybankok elbocsátott dolgozói demonstrációkat szerveznek jogtalannak ítélt leépítésük miatt. A fehérgalléros alkalmazottak köztéri akciói veszélyesebbek a rendszer számára, mint a gyárak fizikai dolgozóinak tüntetései.


Tízezres leépítés a spanyol közszférában

Spanyolországban több mint tízezerrel csökkentik a közszolgálati dolgozók számát - döntött pénteken a rekord nagyságú munkanélküliséggel és elszabaduló államháztartási hiánnyal küzdő madridi kormány.