Vitézy Dávid lemondott a fővárosi képviselői mandátumáról és megnevezte, ki lesz az utóda
Miniszterként nem maradhatott a fővárosi közgyűlésben, de szerinte tárcavezetőként is sokat tud tenni Budapestért.
Miniszterként nem maradhatott a fővárosi közgyűlésben, de szerinte tárcavezetőként is sokat tud tenni Budapestért.
HVG
Indoklása szerint a megváltozott körülmények között nem tudná olyan hatékonyan képviselni az ágazat érdekeit, mint azt korábban tette.
HVG
A reprezentatív felmérés szerint a társadalom többsége még azt is támogatná, hogy a köztársasági elnököt eltávolítsák hivatalából, ha nem mond le önként.
HVG
Wes Streeting szerint a brit miniszterelnök már nem lesz a Munkáspárt vezetője, amikor eljön a következő választás időpontja.
HVG
Elvesztette a többségét az Evika Silina lett miniszterelnök vezette kormánykoalíció.
HVG
Sem Nagy Gábor Bálint, sem Rigó Csaba Balázs nem akar lemondani, hiába szólította fel őket erre Magyar Péter miniszterelnök.
HVG
A volt miniszter Melléthei-Barna Mártonnak üzent, aki – Magyar Péterhez hasonlóan – a közjogi méltóságok lemondására szólított fel.
HVG
Melléthei-Barna Márton, a Tisza országgyűlési képivselője más tisztségek betöltőit is lemondásra szólította fel.
HVG
A drónokat kezdetben oroszoknak hitték, mivel Oroszország felől érkeztek, ám később kiderült, hogy az oroszok által eltérített ukrán eszközökről van szó.
HVG
A miniszterjelöltségtől visszalépett politikus távozásra szólította föl Magyarország köztársasági elnökét, a Legfőbb Ügyészt, a Kúria elnökét, az Alkotmánybíróság elnökét és tagjait, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, a Gazdasági Versenyhivatal elnökét és helyetteseit és az Állami Számvevőszék elnökét.
HVG
A Telex kérdésére a köztársasági elnök hivatala röviden válaszolt, az Alaptörvényt emlegetve.
HVG
Kovács Gergely, a kerület vezetője továbbra is számít a munkájára a képviselő-testületben.
HVG
Azzal indokolta a lépést, hogy így könnyebb lesz az utódjának átvennie a posztját.
HVG
A hallgatók szerint az egyetem kuratóriuma és vezetősége alkalmatlanná vált az egyetem egységének kifejezésére.
HVG
Úgy tűnik nem teljesen állja meg a helyét az a korábbi információ, miszerint Orbán Viktor felajánlotta a lemondását, de a választmány azt nem fogadta el.
HVG
A Szépművészeti Múzeum főigazgatója a Nemzeti Kulturális Alap bizottságának tagja volt, távozásának köze van a pénzosztási botrányhoz.
HVG
A MOME az elsők egyike volt azon egyetemeknek, amelyeket alapítványi fenntartásba helyeztek 2020-ban.
HVG
A helyi Fidesz frakcióvezetője is távozik a posztjáról, a párt egyik önkormányzati képviselője pedig kilép a frakcióból, hogy függetlenként folytassa.
MTI
Marad pártelnök a távozó miniszterelnök.
HVG
A párt országos elnöksége nem fogadta el a lemondást, de a politikus a megfelelő időpontban megtartott teljes tisztújítás után távozni szeretne.
HVG