Lemondott a vb-t egy ponttal záró csehek szövetségi kapitánya
A 74 éves Miroslav Koubek tavaly október óta irányította Csehország válogatottját.
A 74 éves Miroslav Koubek tavaly október óta irányította Csehország válogatottját.
MTI
Skócia 3 pontot szerzett a világbajnokságon, és bár sokáig úgy tűnt, ez elég lehet a továbbjutáshoz, a horvátok győzelmével eldőlt, hogy Steve Clarke csapata kiesett.
MTI
A szerb elnök ugyanakkor marad a politikában. Jövő májusban járna le a mandátuma, az alkotmány szerint harmadszor már nem lehet elnök. Már korábban utalt rá, és most is sokan azt valószínűsítik, hogy újra miniszterelnök lenne.
HVG
A sportvezető szerint teljes körű tisztújításra van szükség, ezért elvárja, hogy az elnökség tagjai is távozzanak.
HVG
Őri László azt mondta a döntéséről, hogy nem egyeztetett róla a pártközponttal, vagy Orbán Viktorral.
HVG
A Központi Nyomozó Főügyészséget vezető főügyész, Fürcht Pál távozásának köze lehet ahhoz, hogy törés alakult ki az ügyészi szervezetben, méghozzá főleg az aranykonvoj ügyében, illetve a Gundalf- és Buddha-ügy is szerepet játszhatott ebben. A HVG értesülését a Legfőbb Ügyészség is megerősítette.
A köztársasági elnök szerint az európai alkotmánykultúra kifejezetten tiltja a személyre szabott törvényalkotást. „Ez az alkotmányozó többséggel való visszaélés egyik formája” – jegyezte meg.
HVG
A döntést nem indokolta Eszenyi Enikő, akinek május végi bocsánatkérését számos színész mellett a színész szakszervezet sem fogadta el egészen.
HVG
A szervezetben 1990 óta töltött be vezető szerepet.
HVG
Utóda, ahogyan korábban írtuk, ifj. Lomniczi Zoltán lett.
HVG
A köztársasági elnök szerint a kormány személyre szabott jogalkotással akarja eltávolítani őt a pozíciójából, márpedig ez „hatással lehet például a jogállamisági feltételekhez kötött uniós források lehívására is”.
HVG
Idén az államfő már nem köszöntötte fel nyilvánosan a volt miniszterelnököt.
HVG
A magyar köztársaság nem Sulyok Tamásé – jelentette ki Magyar Péter kormányfő, miután Görög Márta igazságügyi miniszterrel felkereste hétfő reggel a Sándor-palotában a köztársasági elnököt. A miniszterelnök a találkozó utáni sajtótájékoztatón azt mondta: nem a meglévő szabályokkal, hanem új törvények segítségével, alkotmánymódosítással mozdítják el pozíciójából az államfőt. A folyamat körülbelül egy hónapot vesz majd igénybe.
HVG
A miniszterelnök Sulyok Tamás és más közjogi méltóságok lemondására szabott határideje vasárnap éjfélkor jár le.
HVG
A fideszes politikus 2015 óta irányította a szervezetet.
Előtte a parlamentből is kihullott képviselőként.
HVG
Trágár szavak miatt távozik Demeter András a román kormány kulturális minisztere. Az RMDSZ-es politikus állítja, ironizált, de végül beadta lemondását.
HVG
Tulsi Gabbard férje betegsége miatt mondott le tisztségéről.
HVG
Somlyai Zoltán, akinek keze alatt a volt miniszterelnök lánya korábban gyakornokságát töltötte, 2025-től volt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
HVG
A nemzetközi jogász szerint az államfő politikailag tarthatatlan helyzetbe került.
HVG