#lemondás

Pillanatok I. János Károly spanyol király életéből - Nagyítás-fotógaléria
 

Pillanatok I. János Károly spanyol király életéből - Nagyítás-fotógaléria

''Egy korszak ér most végez, hiszen az a spanyol király mondott most le, aki létrehozta az alkotmányos monarchia rendszerét és vezényelte le a Franco-diktatúra utáni demokratikus átmenetet'' - értékelte a spanyol király, a Bourbon uralkodóházhoz tartozó I. János Károly lemondásának hírét a hvg.hu-nak Éltető Ágnes, az MTA Világgazdasági Intézetének Spanyolország-szakértője. János Károlyt a rendszerváltó királyként tisztelik, trónra lépése mégis kétes átmenetet képezett Franco diktatúrája és az alkotmányos monarchia között. Miközben hozzá köthető a demokratikus fordulat, a diktátor Franco támogatásával lett belőle uralkodó, és még a saját berendezkedésének megpuccsolásával is megvádolták. János Károly lemondásának bejelentését követően egy több hétig is eltartó jogi procedúra veszi kezdetét: már a bejelentés másnapján összeülnek a kormány és az alkotmányjogászok Spanyolországban, hogy egy kiegészítő törvény beiktatását előkészítsék, hiszen a spanyol alkotmányos monarchia történetében a királyváltás példa nélküli. Képes összeállításunk I. János Károly életéről.

Iliás Katalin, Fülöp Máté (szerkesztők) Iliás Katalin, Fülöp Máté (szerkesztők)


Emailes szavazással lőtte ki az egyszerű megoldást Mesterházy
 

Emailes szavazással lőtte ki az egyszerű megoldást Mesterházy

Mivel nem tudta összehívni Budapestre az MSZP országos elnökségét, ezért a pártelnök arra kérte a vezetőséget, hogy emailben valljanak színt: komolyan gondolják-e a vasárnapi lemondásukat. A szavazással forrásaink szerint kizárta a Lendvai Ildikó javasolta legegyszerűbb megoldást az EP-választási bukta után az MSZP-ben előállt helyzetre.

MLF MLF

Mesterházy az azonnali tisztújítás mellett van
 

Mesterházy az azonnali tisztújítás mellett van

Mesterházy Attila azt fogja javasolni az MSZP választmányának, hogy fogadja el az elnökség lemondását és írjon ki azonnali tisztújítást – erről a szocialista pártelnök beszélt a Népszabadság kérdésére válaszolva.

hvg.hu hvg.hu

Videó: Így mondott le Mesterházy
 

Videó: Így mondott le Mesterházy

Rövid beszéd után jelentette be vasárnap késő este az MSZP elnökségének lemondását a párt elnöke, Mesterházy Attila. A monológ után a politikusok kivonultak, nem válaszoltak az újságírók kérdéseire. Mesterházy egyebek mellett azt mondta, ez a választás az alacsony részvétel miatt biztosan nem volt a demokrácia ünnepe. Úgy fogalmazott: leszereplésük miatt csalódottak, és a rossz eredmény újabb leckét ad az MSZP-nek. A konzekvenciák közül egyet máris levontak, ezért testületileg felajánlják lermondásukat.

hvg.hu hvg.hu


Lemondott a BBC elnöke
 

Lemondott a BBC elnöke

Chris Patten korábbi diplomata 2011-ben választották a brit közszolgálati média elnökévé. Április végén sürgősségi szívműtéten esett át, ezért kellett lemondania.

MTI MTI

Hivatalos: lemondott a szlovén miniszterelnök
 

Hivatalos: lemondott a szlovén miniszterelnök

Korábbi bejelentésének megfelelően lemondott hétfőn Alenka Bratusek szlovén miniszterelnök. A balközép szlovén kormány vezetője a közösségi médián keresztül közzétette lemondási nyilatkozatának fényképét.

MTI MTI


Lemondott az amerikai egészségügyi miniszter
 

Lemondott az amerikai egészségügyi miniszter

Technikai hibák sorozata lépett fel az amerikai egészségügyi reform bevezetése után, ezért Kathleen Sebelius vállalta a felelősséget és lemondott egészségügyi miniszteri posztjáról. Sebelius utódja Sylvia Mathews Burwell lesz.

MTI MTI




Még Mesterházy kizárása is felmerült
 

Még Mesterházy kizárása is felmerült

Szerdára állt be a fordulat Mesterházy Attila pártelnök további sorsával kapcsolatban, amihez a fővárosi szocialisták kezdeményezése kellett. A budapesti MSZP elnöksége ugyanis véleményezésre kérte a kerületi szervezetek vezetőit, akik egyértelműen a pártelnök és az elnökség távozását követelték. A budapesti párttanács egy Mesterházy-ellenes kiáltvánnyal is készült, de erre már nem volt szükség. Mesterházy Attila csütörtökön, röviddel 12 után lemondott összes tisztségéről.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Ferenc pápa akár le is mondana egyszer
 

Ferenc pápa akár le is mondana egyszer

Ferenc pápa nem tartja kizártnak, hogy elődjéhez, XVI. Benedekhez hasonlóan egy nap majd ő is lemond, és szentföldi látogatásáról a Vatikánba vezető repülőúton újságírókkal beszélgetve úgy vélekedett, hogy a nyugalmazott pápa intézménye idővel megszokott lehet a katolikus egyházban. A papi pedofíliáról is beszélt, azt sátáni bűnnek nevezte.

MTI MTI





Lemondott az algériai kormányfő, hogy kampányfőnök lehessen
 

Lemondott az algériai kormányfő, hogy kampányfőnök lehessen

Lemondott Algéria miniszterelnöke csütörtökön, hogy vezethesse Abdel-Azíz Buteflika államfő újraválasztási kampányát. Abdelmalek Szellal kormányfőt Jucef Juszfi energia- és bányaügyi miniszter váltja ideiglenesen a kormány élén – közölte az APS algériai hírügynökség.

MTI MTI