Az SZDSZ szerint is le kellene mondania Draskovicsnak
Draskovics Tibor éppen a szélsőséges, terrorizmusra is kész szervezetek elleni határozott állami fellépést segítené, ha azonnal lemondana hivataláról - közölte az SZDSZ.
Draskovics Tibor éppen a szélsőséges, terrorizmusra is kész szervezetek elleni határozott állami fellépést segítené, ha azonnal lemondana hivataláról - közölte az SZDSZ.
Az UD Zrt. ügye miatt tarthatatlanná vált Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának a helyzete, és ezért kényszerült lemondásra – mondta a hvg.hu-nak Demeter Ervin, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának tagja. Tóth Károly, a testület szocialista alelnöke szerint viszont Laborc Sándor lelkiismeretes, jó színvonalú munkát végzett.
Lemondott Eszfandiar Rahim Mashaje, az iráni elnök első helyettese, akinek a kinevezését Mahmúd Ahmadinezsád államfő saját táborában is bírálták - jelentette vasárnap a Press TV teheráni közszolgálati televízió.
Lemondott az iráni atomenergia-ügyi szervezet vezetője - jelentette csütörtökön az ISNA iráni hírügynökség.
Fodor Gábor az őszi ülésszak kezdetétől lemond képviselői mandátumáról - közölte a politikus az SZDSZ elnökeként tartott utolsó sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten.
Testületileg lemondott az SZDSZ Új Generáció elnöksége kedden - közölte a párt ifjúsági szervezetének egyik ügyvivője, Léderer András.
Távozott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) éléről Farkas István, a felügyeleti tanács elnöke – közölte az MTI az index.hu értéesülésére hivatkozva.
Megerősítette szombaton a brit kormányfő, hogy nem kíván lemondani tisztségéről.
Diós Zsolt számára Surányi György miniszterelnök jelölése még elfogadható volt, Bajnai Gordont azonban már nem támogatja.
Benyújtotta kormánya lemondását csütörtökön Mirek Topolánek cseh miniszterelnök. Václav Klaus államfő elfogadta a kormány lemondását, s az új kabinet megalakulásáig megbízta az ügyvivői feladatok ellátásával.
A magyar gazdaság jelenlegi helyzetében a kormány lemondása megnyugtatná a piacokat - mondta az InfoRádiónak Csaba László közgazdász a Bonckés alatt a válságkezelő Gyurcsány-csomag című vitaesten. Hozzátette: nem várható a kormány távozása, mert a Gyurcsány Ferenc vezette kabinet elsősorban a napi érdekeket tartja szem előtt.
A Magyar Szocialista Párt arra szólította fel Németh Zsoltot kedden, hogy a fideszes politikus mondjon le az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöki posztjáról.
Lemondott az utóbbi időben egyre népszerűtlenebbé vált lett kormány, Valdis Zatlers államfő pedig elfogadta a kabinet távozását.