A lengyelek biometrikus menekült igazolványokat készítenek
Több mint 15 ezer, biometrikus adatok rögzítését is lehetővé tévő menedékkérő-igazolványt gyártott a lengyel értékpapír-nyomda, ebből közel ötszázat ki is állítottak a menedékkérők nevére.
Több mint 15 ezer, biometrikus adatok rögzítését is lehetővé tévő menedékkérő-igazolványt gyártott a lengyel értékpapír-nyomda, ebből közel ötszázat ki is állítottak a menedékkérők nevére.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Visszatért Lengyelországba két lengyel újságíró, akiket az al-Kaida terrorszervezet november közepén ejtett túszul Szíriában - közölte hétfőn az RMF FM lengyel rádió.
MTI
Az új lengyel kormány számos alkotmányos szabályt módosított, többek között csökkentették az alkotmánybíróság jogkörét. A történtekre reagálva több tekintélyes német lap csütörtökön kommentárban cselekvésre szólította fel az Európai Uniót az új lengyel kormány tevékenysége miatt.
MTI
Az orbáni koreográfia újabb eleme került át Lengyelországba: központilag csökkentik a gáz árát. Egyelőre azonban csak három hónapra szól az árfaragás - és a "próbaidő" alatt a lengyeleknél a nagyfogyasztók kapnak nagyobb kedvezményt.
MTI
Több mint 20 lengyel városban ezrek tüntettek szombaton az egy hónapja hivatalba lépett új jobboldali kormány ellen a Demokrácia Védelmének Bizottsága (KOD) civil szervezet felhívására.
MTI
Az osztrák Raiffeisen Bank International (RBI) beterjesztette a lengyel pénzügyi felügyeletnek helyi leánycége, a Raiffeisen Polbank eladási tervét, és már csak a jóváhagyásra vár. A frankhiteleket leválasztották a leányról az eladás előtt.
MTI
A varsói rendőr-főkapitányság szóvivője szerint nem valószínű, hogy a fenyegetés valós, a névtelen fenyegetés "éljen a demokrácia" felkiáltással végződik.
MTI
Nincs semmiféle nyoma az állítólagos náci aranyvonatnak az alsó-sziléziai Sowie-hegységben – mondják lengyel geológusok.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Tízezrek tiltakoznak a lengyel államfő és az új kormány alkotmányos intézkedései ellen Varsóban. A tüntetést az újonnan alakult Demokráciavédelmi Bizottság szervezte.
MTI
A hivatalosan tisztséget nem viselő, a háttérből irányító lengyel politikus a jelek szerint felhúzta magát azon, hogy Németországban bírálják az új lengyel kormány döntéseit. Jaroslaw Kaczynski nyilatkozatában a németek kollektív bűnösségét pedzegette, a világháborús kárpótlásról beszélt, és azt a meggyőződését is megosztotta, hogy a legrosszabb fajta lengyelek génjeikben hordozzák a hazaárulást.
Angol lapértesülések szerint Lengyelországnak atomfegyverkezési ambíciói vannak a NATO-program keretében, de a kormány most cáfolni igyekszik védelmi minisztere kijelentéseit.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Lemondott Pawel Wojtunik, a lengyel korrupcióellenes hivatal (CBA) főnöke – közölte kedd este a lengyel közszolgálati televízió. A lengyel sajtó a tavaly kirobbant lehallgatási botránnyal hozta kapcsolatba a lemondást. A közszolgálati televíziónak Elzbieta Witek kormányszóvivő azt mondta: nem tudja, mi a lemondás indoka.
MTI
Három álarcos férfi elrabolt egy hároméves gyermeket kedden reggel a közép-lengyelországi Radomban, ami miatt ismét beindították a Child Alert nevű nemzetközi riasztórendszert – jelentette a lengyel média.
MTI
Lengyelország új kormánya néhány nappal hivatalba lépése után meg akarta akadályozni Elfride Jelinek A halál és a lányka című drámájának bemutatóját a wroclawi Lengyel Színházban. A lengyel sajtó szerint azért akarták betiltani a darabot, mert a színdarabban „szexuális cselekményt” mutatnak be a színpadon – idézte a Kathpress hétfőn a lengyel sajtót.
MTI
Ezren tüntettek, petárdáztak és gyűlölködtek Gdanskban.
MTI
Évente közel 150 ezer forintot költenek a magyarok gyógyszerre fejenként egy OECD-tanulmány szerint.
hvg.hu
A szlovákok és csehek után a lengyel határőrök is megkezdték a szolgálatot a magyar-szerb határon.
hvg.hu
Egy hónapon át 43 lengyel határőr dolgozik majd a magyar-szerb határon. Korábban már cseh és szlovák katonák és rendőrök is érkeztek a határra.
MTI
A lengyel Wprost szerzője szerint akkor is a magyar nép a bűnbak, amikor Nyugaton sokkal több a menekültellenes megnyilvánulás. Mint írta, László Petra elferdített ügye remekül szolgálta ezt a célt.
MTI
A lengyel bíróság döntése értelmében nem adja ki Lengyelország a kiskorú megrontásával vádolt Roman Polanski filmrendezőt az Amerika Egyesült Államoknak.
hvg.hu