Bankot venne a lengyeleknél az OTP
A Reuters értesülése szerint többek között az OTP is ajánlatot tett a lengyel FM Bankra. A lengyel pénzintézetért mások is ringbe szálltak.
A Reuters értesülése szerint többek között az OTP is ajánlatot tett a lengyel FM Bankra. A lengyel pénzintézetért mások is ringbe szálltak.
hvg.hu
Az Oroszországgal szembeni feszültségek miatt pilóta nélküli harci repülőgépeket beszerzését tervezi Lengyelország – közölte kedden az ország védelmiminiszter-helyettese.
MTI
Brit-lengyel hadgyakorlat kezdődött a hét elején a nyugat-lengyelországi Zaganban, és ezzel párhuzamosan egy másik hadgyakorlat miatt amerikai nehéz harcjárművek és elit katonák érkeztek a balti-tengerparti Drawsko Pomorskieba – írta kedden a lengyel sajtó.
MTI
Lengyelország hétfőn technikai párbeszédre hívta a hadiipari vállalatokat, a cél egy rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer kiépítése - tudatta a varsói nemzetvédelmi minisztérium.
MTI
A liliomtiprással vádolt lengyel-francia filmrendezőt október 28-án Lengyelországban akarták elfogatni az amerikaiak. A lengyel elnök egyik tanácsadója egy interjúban kelt ki ez ellen.
MTI
Ha már Kelet és Nyugat közötti libikókázás, akkor összeszedtünk pár olyan gazdasági, társadalmi mutatót, amelyben összehasonlítjuk Magyarország értékeit más közép-európai, illetve közép-ázsiai posztszovjet országok eredményeivel. Közép-Európa sokkal, de sokkal jobb hely a közép-ázsiai országoknál. Minden tekintetben.
hvg.hu
Érdekes felmérést tett közzé a Pew Research Center amerikai közvélemény-kutató cég. A kutatásban arra voltak kíváncsiak, hogy 44 különböző országban mi a legfontosabb annak érdekében, hogy előrébb tudjanak az emberek jutni az életben. Kelet-Európában nyomasztó, hogy a kenőpénz mennyire fontos szerepet tölt be mindebben.
hvg.hu
Az ember tragédiájának új lengyel fordítását mutatták be szombaton a krakkói nemzetközi könyvvásáron, amelynek idén Magyarország a díszvendége.
MTI
Soha nem volt olyan négyszemközti megbeszélés az orosz államfővel, amelyen Ukrajna felosztásáról esett volna szó - jelentette ki Donald Tusk volt lengyel miniszterelnök pénteken egy lengyel rádióban Radoslaw Sikorski házelnök nagy politikai vitát kavart nyilatkozatára reagálva. Tusk a TOK-FM lengyel rádióban azt mondta, véget szeretne vetni a Sikorski-interjúval kapcsolatos spekulációknak.
MTI
Miheil Szaakasvili volt grúz elnököt is értesítette Donald Tusk lengyel miniszterelnök 2008-ban a közte és Vlagyimir Putyin között lezajlott beszélgetésről, amelyben az orosz elnök Ukrajna felosztását javasolta - közölte a lengyel sajtó szerdán.
MTI
Radoslaw Sikorski lengyel parlamenti elnök kedd délután visszavonta azt a korábbi kijelentését, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök 2008-ban Ukrajna felosztására tett volna javaslatot. A volt külügyminiszter azt mondta: megcsalta az emlékezete, nem is volt kétoldalú találkozó Putyin és a Moszkvába látogató Donald Tusk akkori lengyel miniszterelnök között.
MTI
A lengyel parlament elnöke szerint pontatlanul idézte őt a Politico amerikai portál abban az interjúban, amelyben arról beszélt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök 2008-ban azt javasolta Donald Tusk akkori lengyel miniszterelnöknek, hogy a két ország ossza fel egymás között Ukrajnát.
MTI
Az eltűnt 70 éves férfi után kutató hegyi mentőket és a velük tartó falusiakat is megtámadta egy hatalmas barnamedve. Valószínűsíthető, hogy ez az állat ölte meg a férfit, akit végül holtan találtak meg az erdőben.
MTI
A magyar kormánynak az ukrán válsággal és Oroszországgal kapcsolatos politikájáról közölt kommentárt a wSieci című jobboldali hetilap hírportálja.
MTI
Az Európai Beruházási Bank 490 millió euró, vagyis átszámítva körülbelül 150 milliárd forint hitelt hagyott jóvá útépítésre Lengyelországnak.
MTI
Véres jelenetnek voltak tanúi a gdanski állatkert látogatói: egy hím oroszlán egyszerűen rátámadt nőstény társára és átharapta a torkát.
hvg.hu
Egy volt prostituált is megszólalt Németországban a prostitúcióval kapcsolatban tervbe vett új szabályozással kapcsolatban. Csak 21 éves kor felett engedélyeznék a prostitúciót és a szexmunkásoknak regisztrálniuk kellene, amely egyesek szerint stigmatizálná őket.
hvg.hu
Száguldozni még akkor is túlságosan veszélyes, ha történetesen egy versenyautóról van szó és szervezett keretek között, egy alacsonyabb osztályú futamon zajlik a vadulás. Itt a példa, Lengyelországból.
hvg.hu
Lengyelország csökkentené az IMF-nél meglévő rugalmas hitelkeretétA különböző külső kockázatok nem növelték meg a hiteltörlesztési költségeket, Lengyelország ezért a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) megnyitott rugalmas hitelkeret (felxible credit line, FCL) csökkentésére készül - közölte Mateusz Szczurek pénzügyminiszter a lengyel PAP hírügynökséggel.
MTI
Bár nincs ebolaveszély, Lengyelország intézkedéseket tesz, hogy felkészüljön az esetleges megbetegedésekre.
MTI