Terrorista sejtet buktattak le Szentpéterváron
Egyre rémisztőbb kép rajzolódik ki a hétfői pétervári metrórobbantás után indult razziák nyomán.
Egyre rémisztőbb kép rajzolódik ki a hétfői pétervári metrórobbantás után indult razziák nyomán.
Pak Gun Hje tíz évnél is többet kaphat, ha bűnösnek találják.
Kábítószer, zaklatás vagy nemi erőszak? Mennyire ismeri a zenészek, színészek és sportolók sötét múltját?
Oliver Schmidt felelt az amerikai egységnél a törvényes és etikus működésért.
A lábnyalogatóként elhíresült férfi 4 éven át zaklatta különös perverziójával Japán asszonyait, míg végül sikerült a hatóságoknak tetten érniük.
A moldovai korrupcióellenes hatóság 15 bíró letartóztatását rendelte el. A hivatal azzal vádolja az igazságügyi apparátus embereit, hogy tagjai egy nemzetközi bűnszervezetnek, amely 20 milliárd dollárnyi, Oroszországból származó piszkos pénzt fehérített ki.
Edie Simms egy igazán vagány nagyi lehet, akinek sikerült végre beteljesíteni egyik régi nagy vágyát: bilincsben vitette el magát.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vasárnap cáfolta, hogy öt férfit őrizetbe vettek volna az előző napi New York-i robbantásokkal összefüggésben.
Az Iszlám Állam zászlaját lengető szélsőségesek támadást hajtottak végre egy börtön ellen a Fülöp-szigetek déli részén, nyolc társukat és húsz másik rabot szabadítottak ki.
Amerikában idén már 24 gyerek vesztette életét hasonló gondatlanság miatt.
Rengetek lőfegyvert és lőszert foglalt le a rendőrség egy szigetszentmiklósi férfitől.