Róna Péter: Andor László válthatja Orbán Viktort
Róna Péter közgazdász szerint Görögország és Olaszország után Magyarország vezetését is „saját emberére” bízhatja az Európai Unió - olvasható a mindennapi.hu oldalon.
Róna Péter közgazdász szerint Görögország és Olaszország után Magyarország vezetését is „saját emberére” bízhatja az Európai Unió - olvasható a mindennapi.hu oldalon.
Távoznia kell a Miskolci Nemzeti Színház éléről a teátrum igazgatójának és művészeti vezetőjének, Halasi Imrének - írta a szinhaz.hu. Kriza Ákos miskolci polgármester később kiadott közleményében nem cáfolta a lehetséges távozás hírét, de kijelentette, Halasi jelenleg is a színház direktora.
Novák Előd (Jobbik) parlamenti interpellációjában hétfőn azt kérdezte a kulturális kormányzattól: meddig hagyják még, hogy a "Nemzeti Színházat melegedőnek használja a színház igazgatója?"
Az iráni parlament megvonta kedden a bizalmat a közlekedési minisztertől a közelmúltbeli légi balesetek miatt.
A Matolcsy György által tavaly lapátra tett Bathó Ferenc helyettes államtitkár – hírek szerint – a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban landolhat, ahol a költségvetési főosztályt bízzák rá – írja a Népszava.
Zin el-Abidin ben Ali tunéziai elnök menesztette a belügyminisztert, és helyére új tárcavezetőt nevezett ki – jelentette be szerdán Mohamed Gannusi kormányfő.
A miniszterelnök már nyáron, a soros EU-elnökség lezárulta után változtathat a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának vezetésén a Népszabadság szerint.
Leváltották a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Kht. főigazgatóját a keddi taggyűlésen és öt esztendőre Kvarda Attilát, a Keszthelyi Városi Kórház jelenlegi igazgatóját bízták meg a vezetéssel.
Felmentette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elnökhelyettesi tisztségéből augusztus 31-ei hatállyal Hegedűsné Dani Erikát, Bártfainé Danszky Sárát és Eperjesi Anitát a közigazgatási és igazságügyi miniszter a Kehi elnökének javaslatára.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter augusztus 2-án azonnali hatállyal felmentette hat regionális munkaügyi központ főigazgatóját, valamint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) főigazgatóját, Pirisi Károlyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Menesztette a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) Zrt. vezérigazgatóját, Szakács Tibort és megszüntette a társaság igazgatóságát, visszahívta tagjait a tulajdonos, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) – írja szerdai számában a Magyar Nemzet és a Napi Gazdaság.
Hende Csaba miniszter pénteki hatállyal leváltotta a Honvédelmi Minisztérium (HM) kezelésében lévő gazdasági társaságok vezetőit és új vezetőket nevezett ki - közölte a tárca.
Újabb vezetőket váltanak le a napokban a Honvédelmi Minisztérium (HM) tulajdonában álló cégeknél - mondta Simicskó István államtitkár kedden, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának zárt ülése után újságíróknak.
Június 30-án megválik posztjától a Magyar Energia Hivatal elnöke, Matos Zoltán, aki a hírt a hivatalban tartott állománygyűlésen jelentette be – írta a Világgazdaság.
Félő, hogy gyors reagálás híján tovább amortizálódik az MSZP erkölcsi tőkéje. Igen, Veres János és tsa utazgatásaira, a zavaros és ellentmondó indoklásokra, a közpénzek illetéktelen felhasználásának gyanújára utalunk. Ha az MSZP habozik, akkor Bajnai Gordon miniszterelnöknek kellene mielőbb döntést hoznia.
Nyilvánosan bocsánatot kért a félresikerült pénzreformért az észak-koreai miniszterelnök – írta csütörtökön egy dél-koreai lap.
Leváltották az észak-koreai nemzeti valuta újraértékelésének végrehajtásáért felelős pártfunkcionáriust Phenjanban, miután a "reform" nyomán áruhiány keletkezett és zavargások törtek ki az országban - jelentették szerdán dél-koreai források.
Nem vette napirendjére a fővárosi önkormányzat gazdasági bizottsága Kocsis István BKV-vezérigazgató leváltásának ügyét - közölte Székely Gábor a BKV felügyelőbizottságának elnöke.
Az orosházi kórház igazgató-főorvosa, dr. Gervain Mihály a déli órákban küldte el lemondását Németh Béla polgármesternek - értesült a beol.hu.