#Lewis Hamilton


Forma-1: Hamilton nyert Monzában

Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat, amelyen csapattársa, az összetettben vezető német Nico Rosberg második lett.



Szabad marad a csata Hamilton és Rosberg között

Megejtette a Belga Nagydíj 2. körében történt ütközés miatt összehívott válságértekezletet pénteken a Mercedes Forma-1-es istállója. Nico Rosberg bűnbánatot gyakorolt, míg a csapat eldöntötte: a korábban szabott egyetlen feltétel mellett továbbra is szabad versenyt engedélyeznek a németnek és vb-ellenfél csapattársának, Lewis Hamiltonnak.



Pagani Zondával tombolt Hamilton a Merci-válságértekezlet előtt

Nagyon úgy tűnik, hogy Lewis Hamilton duzzogósra vette a figurát a múlt hétvégi, belgiumi Mercedes-házibotrány után. A brit – talán magából egy kissé túlságosan kivetkőzve – csütörtökön egyedi Pagani Zondájával száguldozott Monacóban és rendszeresen posztolgatott erről az Instagramján.


Most tényleg ég a ház a Forma-1-es Mercedesnél

Sokszor közel járt idén a Forma-1-es Mercedes istálló ahhoz, hogy kitörjön a háború Lewis Hamilton és Nico Rosberg között, eddig azonban a dörzsölt főnököknek valahogyan mindig sikerült gatyába rázni a gárdát. A Belga Nagydíjon a brit és a német átlépett egy lélektani határt, amely után borítékolható: igazi puskaporos csatározásra lehet számítani a vb-cím két fő várományosa között az évad hátralevő részében.






Eddig nem panaszkodhat Hamilton

A Mercedes pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Magyar Nagydíj péntek délután rendezett második gyakorlásán is. Mögötte csapattársa, a világbajnoki pontversenyben vezető német Nico Rosberg végzett.