A kutyagumin sikerült összevitatkoznia a terézvárosi polgármesternek és az LMP politikusának
Vágó Gábor azzal fenyegetőzik, hogy ezentúl csak momentumos szóróanyaggal fogja felszedni azt, ami a kutyája után marad.
Vágó Gábor azzal fenyegetőzik, hogy ezentúl csak momentumos szóróanyaggal fogja felszedni azt, ami a kutyája után marad.
hvg.hu
A helybeliek attól tartanak, hogy a beruházás felgyorsíthatja a város kiszáradását.
MTI
MTI
hvg.hu
A kormánypártoktól lemorzsolódók nem lettek ellenzéki szavazók, a bizonytalanok táborát gyarapítják.
hvg.hu
A valódi rezsicsökkentés továbbra is a fel nem használt energia – mondta Gál József az ellenzéki párt szombati sajtótájékoztatóján.
MTI
Mit nyert az ellenzék a választási vereséget követő, nagy nehezen lezajlott vezetőváltásokkal? Egyelőre nem sok mindent.
Emellett a párt írásbeli kérdéssel fordul Nagy István agrárminiszterhez.
MTI
Nehezen volt elképzelhető, hogy az ellenzéki összefogás tagjainak politikai karrierje nem április 3-án érte el a mélypontot, a valóság mégis segített benne. Az ötödik Orbán-kormánynak kevés dolog tesz annyira jót, mint a cselekvőképes ellenzék hiánya, erre a jelzőre pedig alaposan rászolgáltak. Hogy mennyire? Felsoroltuk.
A párt kongresszusa szombaton választotta meg a két politikust. Ungár Péter szerint az LMP Magyarország zöld pártja, amiből az is következik, hogy „a többi párt nem az”.
MTI
Nagy csatára nem kell számítani, hiszen Ungár Péter és Schmuck Erzsébet indulnak a két társelnöki posztért.
hvg.hu
Olyanok bejelentéseit várják, akik úgy látják, hogy valahol az erdőterven kívül, nem fenntartható módon zajlik fakitermelés.
hvg.hu
Új korszak rajzolódik ki, amelyben a DK és a Momentum megnyilvánulásait érdemes fokozottan figyelnünk és értékelnünk. Vélemény.
Csizmadia Ervin
Egy tuskóba vágott Fidesz-fejsze és egy építkezés mellől hívott tüntetésre az LMP-s képviselő.
hvg.hu
Orbán Viktor hiányzott az iskolából, amikor az erdőkről tanultak – mondta Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke.
hvg.hu
A szocialista EP-képviselő elismerte: "javaslatom megosztja az kormányváltást akaró, az európai Magyarországot féltő tábort". A Jobbik közben kitart a témában indított saját népszavazási kezdeményezése mellett.
hvg.hu
A párt szerint az ellenzéknek a valódi problémákra kell reflektálnia.
MTI
Csepreghy Nándor, az építési és beruházási miniszter helyettese hétfőn a parlamentben beszélt a lehetséges változtatásokról.
hvg.hu
Keresztes László Lóránt azután fordult a köztársasági elnökhöz, miután a kormánypártok bojkottálták azt az ülést, ahol nyilatkozatot fogadtak volna el a folyók védelmében.
hvg.hu
A 2022-es választásokra a radikális párt 626 millió forintot kapott.
hvg.hu
A független országgyűlési képviselő szerint Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője egy elcsalt választáshoz gratulált udvariasan Orbán Viktornak.
hvg.hu
Sebián-Petrovszki László, a DK országgyűlési képviselője szerint „amíg az Orbán-rendszerben élünk, addig a magyar nép soha, semmilyen kérdésben sem dönthet majd népszavazáson”.
MTI
MTI
hvg.hu