Elkapták a férfit, aki újraélesztés közben rabolta ki a mentőt
Egy nap alatt azonosították és elfogták a soroksári rendőrök azt a férfit, aki pénteken ellopta a GPS-t egy leparkolt mentőből a XXIII. kerületi Tájkép utcában – írja a police.hu.
Egy nap alatt azonosították és elfogták a soroksári rendőrök azt a férfit, aki pénteken ellopta a GPS-t egy leparkolt mentőből a XXIII. kerületi Tájkép utcában – írja a police.hu.
Feltörtek péntek délben egy mentőautót a főváros XXIII. kerületében, amíg egy ottani lakásban egy idős férfit próbáltak újraéleszteni a mentőszolgálat munkatársai.
Előkerült a néhai Roman Totenberg hegedűművész 35 éve eltűnt Stradivari hegedűje. Az 1734-ben készült hangszert a művész irodájából lopták el egy koncert után 1980-ban.
Megtalálta a rendőrség azt a több mint kétszáz megkövesedett dinoszaurusztojást, amelyet a dél-kínai Kuangtung tartományban egy építkezésen fedeztek fel, majd eltűntek. Kiderült, hogy a szakértők azért nem találták őket, mert a helyiek egyszerűen hazavitték őket.
A gyanúsítottak számlájára 21 betörést rónak, a két férfi beismerte a bűncselekmények elkövetését.
Egy tatabányai eurós boltban lopta el egy anya pénztárcáját egy férfi. A férfit a rendőrség és a civil körözési rendszer is a biztonsági kamerák felvételei segítségével kerestette. Miután a tolvaj megtudta, mire kellett volna az anyának a pénz, önként jelentkezett. A nyomozás még tart az ügyben.
300 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki segít kézre keríteni azt az ismeretlen tettest, aki még áprilisban több mint kétmillió forint értékben lopott el napelemet egy forrói udvarról.
Csaknem egymillió forintnyi készpénz volt abban a pénztárcában, amit ellopott egy férfi Tatabányán. Beteg kisfia műtétjére vette le bankszámlájáról egy fiatal anyuka, majd bement egy boltba vásárolni, és otthon vette észre, hogy eltűnt a pénztárca. Az anya szerint a bolt biztonsági kameráján látszott, hogy egy férfi az ő pénztárcájával vásárolt. A tolvajt még keresik - számolt be a keddi RTL Híradó.
Betöréses lopáson kapták a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom makói elnökét, akit a háziak egy serpenyővel kaptak rajta, de pénzt és porcelánt magával vitt. A HVIM szerint a férfi nem tagja a vezetőségnek.
A 16 éves lány és fiú cigarettát kért egy bácsitól Tatabányán, aki nem adott nekik, ezért kiragadták a kezéből a táskáját. A pénzből üdítőt és péksüteményt vettek.
Egy miskolci strandon fogták el az apát és az anyát, akik a gyanú szerint ellopták egy utastársuk táskáját a vonaton. A vonaton árulták el azt is, hogy strandra készülnek. A feltételezett tolvajok beismerő vallomást tettek.
Egy fiatal férfi egy gyerekkórteremből emelte el az egyik kis beteg számítógépét, majd az ablakon át távozott. A biztonsági kamera felvette a bűncselekményt, a rendőrség keresi az elkövetőt.
Néhány órán belül elfogták a makói rendőrök azt a férfit, aki saját édesapjához tört be, és faliórákat, festményeket, szobrokat, gyertyatartókat lopott tőle.
Munka közben lopták el egy mentőmotoros értékeit a főváros VIII. kerületében péntek délelőtt.
Egy Vágóhíd utcai üzletben egy vevő elemelte a másik ottfelejtett pénztárcáját, de a kamera résen volt.
Még mindig nem lett meg a Fővárosi Állatkertből ellopott látássérülteknek készült bronz orrszarvúszobor, amelyet már a rendőrség is keres.
Tom Selleck amerikai filmszínészt, az egykori Magnum-sorozat sztárját azzal vádolják, hogy két éve lop rendszeresen vizet kaliforniai birtoka számára az aszály sújtotta vidék egy nyilvános tűzcsapjából – tudósítottak a helyi lapok.
Két 14 éves lány és két gyermekkorú társuk lopkodta a táskákat a Velencei-tónál hétfő délután. A rendőrök elfogták őket.
Ma már nem biztos, hogy elviselné, ami a börtönben vár rá – mondta a Blikknek a 88 éves Repülős Gizi, akivel a lap egy nyugat-magyarországi panzióban készített videointerjút.
Álkulccsal rabolt ki egy lakást két férfi, akiket a TEK kommandósai kaptak el. A rendőrség képet is közölt a betörök speciális felszereléséről.