A gyerekek szeme láttára akartak kirabolni egy óvodát Léván
A tetten ért tolvajok az egyik dolgozóra támadtak.
A tetten ért tolvajok az egyik dolgozóra támadtak.
A bronzból készült szobor a first lady szülőhelye mellett állt. Korábban volt ott egy faszobor is, az meg leégett.
Kristi Noem szerint a tolvaj egy külföldi bűnöző volt, aki évek óta illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban.
Az autó hátsó ajtaja egyelőre ismeretlen okokból nem záródott megfelelően, így a bankókkal teletömött zsákok egy ponton elkezdtek kipotyogni belőle.
Ivan Popovot fémlopás miatt ítélték el 5 évre, miután arról beszélt, hogy a katonai hibák miatt hiába halnak meg orosz katonák Ukrajnában.
Az unoka eladta mamája mikrohullámú sütőjét, főzőlapját, a gáztűzhelyeket, bútorokat, csaptelepeket és villanykapcsolókat is, de még az önkormányzat bokrait is ellopta.
Egy friss jelentés szerint a ChatGPT GPT-4o modelljét tesztelve egyértelműnek látszik, hogy az OpenAI részben vagy egészben a nyilvánosan nem elérhető tartalmakon képezte ki a mesterséges intelligenciáját.
Pechjére a műveletet látták az üldözői, így az elfogása után már csak meg kellett várni, hogy újra előbukkanjanak belőle az ékszerek.
Pedig még templomi szertartást is tartottak a szobornál.
Egy híján húsz akkumulátort sikerült így megszereznie.
Családtagokból álló bűnszervezet bukott le, akik a bulinegyedben egy bizonyos bárral együttműködve kopasztottak meg külföldi férfiakat.
Minden jel szerint az illegális adatbeszerzéstől sem riadt vissza a Meta annak érdekében, hogy minőségi adatokkal táplálja a mesterséges intelligenciáját.
Négy autót vitt el, mire elfogták.
Az Egyesült Államokban a madárinfluenza miatt tojáshiány alakult ki, a termék ára kétharmadával nőtt tavaly.
A férfi kitépte az asztal lábát és azzal ütötte az élettársát, majd leöntötte forró vízzel.
53 ezer forintot zsákmányoltak.
Az ellopott műtárgyak között van a cotofenesti aranysisak is, a Romániában talált egyik legértékesebb, dák kori lelet.
Néhány mobilra már befutott, a többi pedig még idén megkapja azt az újdonságot, ami az ismeretlen helyeken lehetetlenné teszi bizonyos funkciók kikapcsolását. Legalábbis csak a jogos tulajdonos tud majd ilyesmit elvégezni.
A Duna mélyén adatokat gyűjtő mikrofon egymillió forintot ér, a szakembereken kívül azonban mindenki más számára használhatatlan.
Menekülés közben szórta el a tolvaj a zsákmányt.