Bevetésen lévő tűzoltó tárcáját lopta el egy 14 éves fiú
Egy kidőlt fa eltávolításán dolgozó tűzoltó tárcáját lopta el egy 14 éves fiú – közölte a Békés megyei rendőrség.
Egy kidőlt fa eltávolításán dolgozó tűzoltó tárcáját lopta el egy 14 éves fiú – közölte a Békés megyei rendőrség.
Mit üzennek nekünk, többieknek az alkotmányosság legfőbb őrei? Azt, hogy kapjuk be. Azt, hogy ha itt valami nem tetszik, lehet menni Strasbourgba. Azt, hogy egy teljesen nyilvánvalóan korrupt eljárást is le kell nyelnünk, a "köz" érdekéből.
Különféle értékétárgyak mellett pár doboz sört is ellopott Balatonberényen az a két alak, akit aztán gyorsan el is kaptak - írja a police.hu.
Az egyik abba bukott bele, hogy az ellopott ruhát viselte, a másik a tett helyszíne közelében sétált az elemelt cuccokkal, a harmadik meg béna magyarázkodásával rögtön bebukott. A police.hu fél nap alatt három groteszk esetet tálalt.
A segédmotor-kerékpárt ellopó fiatalokat egy állampolgár tartotta vissza a rendőrök kiérkezéséig - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.
A debreceni kapitányság volt főnyomozóját felbujtóként, bűnszövetségben, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett lopás, bűnsegédként elkövetett csalás és sikkasztás, rablás előkészítése, orgazdaság, közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés bűntettében mondták ki bűnösnek. Cziczás László óvadék ellenében szabadlábon van, és nem ment el az elsőfokú ítélethirdetésre. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.
A lopás után három órán belül egy budapesti parkolóban kapták el a rendőrök azt a két férfit, akik a gyanú szerint a gyenesdiási strand parkolójából elloptak egy autót és Budapestre vitték.
Egy 15 éves fiút és egy 36 éves férfit is elfogtak a rendőrök Mezőtúron. Utóbbi elfogásába a TEK munkatársai is bekapcsolódtak, mert feltételezhető volt, hogy fegyvert tart magánál.
A Luuuk nevű kártevő segítségével több mint 500 ezer euró loptak össze több mint 190 ügyféltől.
A 41 éves B. Józsefnek Dorogra kellett vinnie a meszet, de ott csak egy részét borította le, a többit eladta.
Elkaptak a rendőrök a Lyukóvölgyben egy férfit, aki egy ingatlan udvaráról ereszcsatornát lopott el - közölte Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Autóalkatrészeket lopott a Mercedes gyárból, majd egy autó vételárának egy részét ezekkel rendezte egy kecskeméti férfi. Vele és az alkatrészeket megkapó sárkeszi lakossal szemben is eljárást indított a rendőrség.
Egy idős férfit lopott meg egy férfi és egy nő Esztergomban. A házaspárt elfogták, autójukban több hamis igazolványra is rábukkantak, az egyiken a férfi mint nyomozó kapitány szerepelt, a másikon George Clooney fényképe volt látható.
Több berendezési tárgy eltűnt a szegedi Virág cukrászdából, sokat pedig megrongáltak, a felszámolóbiztos ezért feljelentést tett ismeretlen tettes ellen – írja a Délmagyarország. Az önkormányzat nemrég vehette birtokba a cukrászdát, amit év végén újra kinyithatnak, ha minden jól megy.
A péksüteményeket talán meg tudta kóstolni, a pénztárgépet azonban nem tudta felfeszíteni az a tolvaj, akit mátészalkai rendőrök értek tetten.
A bántalmazót őrizetbe vették, a lopáson ért segédmunkáson életmentő műtétet hajtottak végre.
Egy pásztói általános iskola diákjait károsította meg egy férfi, akit ma vettek őrizetbe.
Börtön- és fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék jogerősen azt a három férfit, akik egy idős hajdúszoboszlói házaspártól 1 millió forintot loptak el 2013 májusában. A vádlottak többszörös visszaesőnek számítanak.
Kamerafelvétel készült azokról a férfiakról, akik egy óbudai társasházból loptak el dolgokat. A rendőrség keresi őket.
A rendőrség biztonsági kamerás felvétellel keresi a Tatabánya környéki elkövetőket.