Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#lóvasút

Révész Sándor hvg360

30 évig kísérleteztek, végül 155 éve elindulhatott az első pesti lóvasút

A kötöttpályás távolsági közlekedésben a gőzmozdony sebességével és teherbírásával nem versenyezhettek a lovak a XIX. században, de a városokban más volt a helyzet. Pesten próbálkoztak ugyan gőzüzemű – kávédarálónak becézett – városi vasúttal, de nem vált be. Az első lóvasutat már 1827-ben tervbe vették, de csak húsz évvel később, 1866. július 30-án döcöghetett el az első járat a mai Kálvin tértől Újpestig.

hvg.hu Kult

Újra gyönyörűvé varázsolták a Lóvasút végállomását – fotók

A zugligeti Lóvasút éppen 150 éve épült, ikonikus végállomását az utolsó pillanatban sikerült megmenteni a végleges pusztulástól. A műemléket eredeti állapotának megfelelően, de a mai kor követelményeihez igazítva építik újjá úgy, hogy láthatóvá váljanak kivételes építészeti értékei.

hvg.hu Shake

Ősvasút maradványaira bukkantak Angliában

A tizennyolcadik században fából építették azt a vasutat, amelynek maradványait római kori leletek után kutató régészek fedezték fel Északkelet-Angliában, a Tyne folyó partján. Épp egy régi hajógyár renoválásánál dolgoztak, amikor egy bezárt kőbánya mellett rábukkantak a nyomvonalra. A felfedezés történelmi jelentőségű: a kétszáz évnél is régebbi pálya lehetett a normál nyomtávú vasút őse és az ipari forradalom egyik mozgatórugója – írja a brit The Daily Mail alapján az Indóház.hu.

Megéri korán kelni: kedd hajnalban látványos meteorzápor jön

Megéri korán kelni: kedd hajnalban látványos meteorzápor jön

Szaktanár a magyarérettségi első részéről: „Nem érhette meglepetés a diákokat”

Szaktanár a magyarérettségi első részéről: „Nem érhette meglepetés a diákokat”

Kesztyűbábbal etetik a keselyűfiókát, hogy ne a gondozójához kötődjön – videó

Kesztyűbábbal etetik a keselyűfiókát, hogy ne a gondozójához kötődjön – videó

Füstbombát dobtak a lengyel és holland miniszterelnökökre a felszabadulás napi ünnepségen Hollandiában

Füstbombát dobtak a lengyel és holland miniszterelnökökre a felszabadulás napi ünnepségen Hollandiában

Két motoros meghalt egy brit versenypályán történt tömegbalesetben

Két motoros meghalt egy brit versenypályán történt tömegbalesetben

Melyik a legjobb kenyér a Lidl, a Spar, az Aldi és a Penny polcain a dietetikus szerint?

Melyik a legjobb kenyér a Lidl, a Spar, az Aldi és a Penny polcain a dietetikus szerint?

Hadházy rövid, beszédek nélküli tüntetést tervez keddre

Hadházy rövid, beszédek nélküli tüntetést tervez keddre

Viharfelhőhöz küldött egy drónt Japán, és ez segíthet megvédeni a városokat a villámlástól – videó

Viharfelhőhöz küldött egy drónt Japán, és ez segíthet megvédeni a városokat a villámlástól – videó

Samsung? Google? Ugyan! Saját összehajtható telefont készített egy diák

Samsung? Google? Ugyan! Saját összehajtható telefont készített egy diák

A címlapról ajánljuk