Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nem szabad mindent készpénznek venni, amit a mesterséges intelligenciás plaformok egészségügyi témában javasolnak, mert az bizonyos esetben súlyos problémákhoz vezethet.
Az idős férfit azután vették őrizetbe, hogy a közeli gyerektáborban többen rosszul lettek. Nyolc fiatalkorút elővigyázatosságból kórházba is küldtek a hét elején.
A dolgozókat a SungEel évente szűri, de az előírt kontrollvizsgálatokat már nem végzik el, néhányan saját zsebből fizették a független vizsgálatot. A kormányhivatal szerint minden rendben van.
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint nem igaz, amit a feljelentésekben állítottak, hogy sokkolót használtak volna a férfival szemben, és nem törték el az állkapcsát sem.
Amerikai kutatók szerint olyan méreganyagot termelnek az afrikai Viktória-tóban lévő algák, amely májkárosító hatása miatt súlyos egészségkárosodáshoz vezethet. A tó vizét 47 millió ember használja.
A vád szerint az ipolysági Gyönyör Teréz több alkalommal, szánt szándékkal, lesből nézte végig, ahogy az általa megmérgezettek életveszélyes állapotba kerülnek. Az asszony, akiről eddig jogerős ítélet mondta ki, hogy embereket akart ölni, szakmai hibák miatt nemrég kiszabadult, és most akár a helyi élelmiszerboltban is összefuthat feltételezett áldozataival. Barak Dávid dunaszerdahelyi újságíróval, a Halálgyönyör című könyv szerzőjével arról beszélgettünk, milyen volt egy feltételezett sorozatgyilkos konyhájában ülni, hány áldozat lehet valójában, és milyen ember Gyönyör Teréz.