Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A szervezet nyílt levélben követeli a gödi dolgozók védelmét és a mérgezés azonnali leállítását.
Anonim segélyvonalat indított a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), amelyen a gödi Samsung-gyár védelemre szoruló volt és jelenlegi munkavállalóinak jelentkezését várják. A szervezet jelezte: munkajogászok és munkavédelmi szakértők várják az írásban feltett kérdéseiket, amelyeket 24 órán belül megválaszolnak.
A MASZSZ és két tagszervezete – a Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) – emellett közösen aláírt nyílt levélben követeli a Samsung SDI vezetésétől a munkavállalók védelmét, a mérgezés azonnali leállítását.
A szakszervezetek szerint a gödi gyárban feltárt súlyos, rendszerszintű veszélyeztetés „nem egyszerű mulasztás, ez a dolgozók életének és egészségének tudatos és szisztematikus veszélyeztetése, tönkretétele. Az, hogy emberek ezrei éveken át a megengedett mérgező határértékek több százszorosát lélegezték be a munkájuk során, az ipari kultúra és az alapvető emberi méltóság teljes sárba tiprása”.
https://hvg.hu/itthon/20260212_lazar-janos-godi-samsung-mergezes-munkasok
Méltánytalannak és mélyen igazságtalannak nevezték, hogy a Samsung SDI „rekordbevételeiért a gyártósorok mellett dolgozó magyar munkások az egészségükkel fizetnek. Ez a visszaélés az egész ipari szektor becsületét és biztonságát ássa alá. Nem nézhetjük tétlenül, hogy a tőke ereje mögé bújva a cégvezetés kockára tegye családok jövőjét”.
A biztonságos munka nem kiváltság, hanem alapvető jog
– szögezték le.
A Telex hétfőn megjelent cikkében hivatalos dokumentumok alapján írt arról, hogy a gödi Samsung-gyár egyik részlegének levegőjében az egészségügyi határértéket sokszorosan meghaladó koncentrációban voltak rákkeltő anyagok. Információik szerint ez a kormányhoz is eljutott, amely leállíthatta volna a dolgozók tucatjait mérgező üzemegységet, de a cég lobbiereje és az akkuipari nagyhatalmi álmok erősebbnek bizonyultak az aggodalmaknál.
Az ügy napvilágra kerülése után volt, aki feljelentést tett, Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke arról posztolt: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lobbizta ki, hogy ne zárjon be a gyár, egyúttal lemondásra szólította fel a minisztert, később az egész kormányt is, amelynek szerinte felmerül a büntetőjogi felelőssége is. A Magyar Helsinki Bizottság pedig arról írt, hogy vélhetően a kormány egyik veszélyhelyzeti rendelete miatt egyezkedhetett következmények nélkül a gödi akkugyár a környezetvédelmi hatósággal.
https://hvg.hu/360/20260211_godi-akkugyar-szennyezes-kormanyhivatal-titkosszolgalat
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
Miniszterelnöki biztost fognak a témában kinevezni, több gyermekvédelmi vezetőt menesztettek, és kárpótlást kapnak az áldozatok.