Magyar Péter arra kér mindenkit, hogy csak a fontos vízhasználatra korlátozza a fogyasztását
Az elkövetkezendő két napban senki ne mosson autót, locsoljon növényeket vagy töltsön fel medencét vezetékes ivóvízzel.
Az elkövetkezendő két napban senki ne mosson autót, locsoljon növényeket vagy töltsön fel medencét vezetékes ivóvízzel.
HVG
A házelnök először csak figyelmeztette a miniszterelnököt, majd kikapcsolta a mikrofonját.
HVG
Magyar Péternek lenne pár kérdése Hankó Balázshoz – amíg a volt miniszter szabadlábon van. A Fidesz megtapsolta Forsthoffer Ágnest, majd belefért egy kis gyurcsányozás is. Sőt, Magyar szerint van egy pár olyan ellenzéki képviselő is, akikre senki soha nem szavazott.
„Halljuk, csodás új kormányotok van” – fogalmazott a legendás együttes énekese két szám között a budapesti koncerten.
HVG
Hódmezővásárhely polgármestere szerint az is elfogadhatatlan, hogy a polgármesterek megválaszthatóságát is korlátoznák két ciklusban.
HVG
Hosszasan vitáztak a képviselők a parlamenti mandátum háromciklusos korlátjáról, az ellenzékiek a népképviselet korlátozását, illetve a jogállam sérülését látják a javaslatban. Magyar Péter a költségvetés helyzetéről beszélve az Orbán-rendszert a tatárjáráshoz hasonlította, de minisztériumi kulisszatitkokra is kitért. Mindezek mellett előkerült a bécsi Pride, Pócs János telefonja, Hugh Grant, sőt, maga Szijjártó Péter is.
„Orbán Viktor ugyanúgy hazudott és trükközött a számokkal, mint ahogy azt anno Gyurcsány Ferenc tette” – mondta a miniszterelnök. Állítása szerint az infrastruktúra is jelentős fejlesztésre szorul, például 91 híd kritikus állapotban van.
HVG
Orbán Viktor már nincs, de sok embere még a helyén van, Magyar Péter szabadulni akar tőlük.
hvg360
Az Országgyűlés hétfői ülésnapján megvitatják a Szuvereintásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló javaslatot is.
HVG
A szervezők szerint ötvenezren vonultak a Pride-on. A Medián mérése szerint már a magyarok több mint kétharmada támogatja, hogy gyereket fogadhassanak örökbe az azonos nemű párok. Közös sajtótájékoztatót tartott Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter, valamint Kirjákosz Pjerakákisz görög pénzügyminiszter. Orbán Anita külügyminiszter péntek délelőtt jelentette be, hogy tárcája megkezdi a külképviselet-vezetői kar megújítását. Akkora a hőség Magyarországon, hogy, sorra döntjük szinte az összes rekordot. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
A miniszterelnök szerint sokkal több felszabadult és mosolygós embert látni az utcákon, amióta ők kormányoznak.
HVG
Hőkupola alatt, közel negyven fokos hőségben zajlott a kormányváltást követő első Pride. Felszabadult az LMBTQ-közösség? Hogyan ítélik meg Ruszin-Szendi Romulusz kiszólását? És Magyar Péterét? Riport a menetről.
Az NKE idei végzősei közül a rendőrségnél 99-en, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál 36-an, a katasztrófavédelem szerveinél 13-an, a büntetés-végrehajtási szervezetnél 21-en, illetve az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnál négyen kezdik meg szolgálatukat.
HVG
HVG
MTI
Tizenegy főtisztviselőt pedig az Orbán-kormánytól vett át a miniszterelnök.
A kormánytagok Kirjákosz Pjerakákisszal, az Eurogroup elnökével tartottak közös sajtótájékoztatót az eurófeltételek megteremtésével kapcsolatban, mely során a miniszterelnök Orbán Viktor gazdaságpolitikáját egy iszákos, szerencsejáték-függő és csalfa családapa költekezéséhez hasonlította.
HVG
Az ügyvéd hangsúlyozza, hogy ez nem szerepelt a Tisza programjában, ezért nincs is mögötte politikai felhatalmazás.
HVG
A külföldi lapok kiemelten foglalkoznak Magyarországgal, a demokrácia visszaállításának kísérletével. Dicséretet kapott a magyar gazdaságpolitika, az viszont aggályokat kelt, hogy a Pride-ra vonatkozó nem jogállami korlátozások papíron továbbra is léteznek. Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász szerint a Trump-kormányzatnál korruptabb még nem volt az Egyesült Államok történetében. Témák és véleménynek a világsajtóból.
hvg360
A lap végigsorolja, milyen kemény ügyeken keresztül próbál megszabadulni elődje súlyos örökségétől a Tisza-párti vezetés.
HVG
Magyar Péter szerint a NER maradványainak még lehet hatása az ügyészségre. Az Európai Bizottság elfogadta a magyar helyreállítási tervet. Rendőrségi razzia volt a Semmelweis Egyetemen, Bús Balázst letartóztatták az NKA-ügyben, ma megszűnhet a Megafon. Durva földrengés volt Venezuelában és Japánban is, Trumppal ordítoztak a republikánusok. Ez a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
Kacskovics Mihály Béla
Solymos Kristóf
Magyarország új miniszterelnöke most először vázolta fel, hogyan akarja lebontani Orbán Viktor autoriter államát. Ezt magyarázza a német olvasóknak Alexander Haneke, aki Bécsből követi a közép-európai fejleményeket.
hvg360