Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#mdf

Elek István Vélemény

Elek István: Csengey Dénes élete és halála

Húsz éve, 1991. április 8-án halt meg Csengey Dénes író, politikus, az MDF alapító tagja. Nem lehet megrendülés nélkül olvasni az első szabad választás előtt néhány hónappal, de persze már a négy igenes népszavazási kampány rossz vitái, illúziórombolóan csúnya jelenetei után papírra vetett, Magyarország jövőjét a rosszabbik magunktól féltő, óvó sorait.

MTI Itthon

UD-ügy: holnap kezdődik a megvádolt politikusok pere

A Központi Nyomozó Főügyészség személyes adattal visszaélés miatt tavaly decemberben emelt vádat Szilvásy György volt szocialista titokminiszter, Tóth Károly volt szocialista országgyűlési képviselő, a nemzetbiztonsági bizottság volt alelnöke, illetve Dávid Ibolya, az MDF volt elnöke és Herényi Károly volt MDF-es frakcióvezető ellen.

hvg.hu Itthon

Kiknek az arcát szeretik a pártok?

Szívesen adnak arcot programjuknak, pártjuknak, értékeinek a politikusok, s választanak ehhez történelmi személyiséget. Mindez azonban leginkább nekik fontos, nem választóiknak.

Itthon

Visszahívnák Bokros Lajost az EP-ből

Az MDF országos választmányának döntő többsége szerint Bokros Lajost vissza kell hívni az Európai Parlamentből (EP) - mondta Makay Zsolt, a párt elnöke a választmányi ülés után tartott szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

UD Zrt.-ügy: Almássy pert nyert az MDF ellen

Helybenhagyta kedden a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Bíróság múlt szeptemberi döntését, amelyben Almássy Kornél volt független országgyűlési képviselő pert nyert az MDF és a párt korábbi elnöke, Dávid Ibolya ellen. A jogerős ítélet alapján az alpereseknek a jó hírnévhez fűződő jog megsértése miatt nem vagyoni kártérítésként 1,4 millió forintot kell fizetniük - közölte Futó Barnabás, Almássy Kornél jogi képviselője.

Hírszerző/FH Itthon

Bokros nem adja vissza mandátumát

Bokros Lajos ezt az ATV Egyenes beszéd című műsorában mondta péntek este. A mandátumával kapcsolatos kérdésre azt válaszolta: őt nem az MDF választotta meg, hanem a választói. Bokros Lajos az MDF színeiben jutott be az Európai Parlamentbe 2009-ben.

hvg.hu Itthon

Bokros Lajos nem jön haza

Bokros Lajos európai parlamenti mandátuma a törvény értelmében nem kötődik politikai szervezethez, felelősséggel a választópolgároknak tartozik - közölte az EP-képviselő irodája arra a csütörtöki hírre reagálva, amely szerint jelölő pártja, az MDF visszahívná őt Brüsszelből.

MTI Itthon

UD Zrt.-ügy: pert vesztett Dávid Ibolya

Pert vesztett Dávid Ibolya az UD Zrt.-ügyben kedden; a Fővárosi Bíróság (FB) első fokú ítélete szerint az MDF egykori elnöke jogsértő módon hozta nyilvánosságra az UD Zrt. egyik vezetőjének Csányi Sándor OTP-elnökkel folytatott telefonbeszélgetéséről készült leiratot 2008. szeptember 12-i sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

Dávid Ibolya jó hírnevet sértett

Az MDF volt elnöke jogerősen megsértette Tombor András jó hírnevét, amikor azt híresztelte, hogy ő adott utasítást az UD Zrt.-nek az MDF volt elnöke elleni adatgyűjtésre - számol be a Népszabadság.

hvg.hu Itthon

Segít-e az MDF-en, ha nevet vált?

Nevet vált az MDF, de a hvg.hu által megkérdezett elemző szerint ez önmagában keveset hoz a konyhára, ha a szükséges változtatások elmaradnak. Az viszont erősen kérdéses, hogy ezeket a változásokat éppen Makay Zsolttal lehet majd levezényelni.

Klubrádió Itthon

Szóba sem állnak Dávid Ibolyával az MDF-ben

Dávid Ibolya eddig semmit nem tett hozzá a megújuláshoz, de míg nem tisztázza magát, szóba sem állnak vele - mondta Makay Zsolt, az MDF jelenlegi elnöke a Klubrádióban.

1 2 3 4 5 6 7
24
Kaphatnak-e magyar nyugdíjat átköltöző ukrán nyugdíjasok?

Kaphatnak-e magyar nyugdíjat átköltöző ukrán nyugdíjasok?

Gyógyíthatatlan agydaganatot hazudott magának, ezzel lett az egészséginfluenszerek mérgező prototípusa

Gyógyíthatatlan agydaganatot hazudott magának, ezzel lett az egészséginfluenszerek mérgező prototípusa

„Maga bokszolt férfival” – Hámori Lucával zárta a sűrű nőnapot Orbán Viktor

„Maga bokszolt férfival” – Hámori Lucával zárta a sűrű nőnapot Orbán Viktor

„Ez a fickó nem ismer lehetetlent" – Igor Levit az egyik leggyilkosabb versenyművet is előadja a Müpában

„Ez a fickó nem ismer lehetetlent" – Igor Levit az egyik leggyilkosabb versenyművet is előadja a Müpában

Milliárdokat spórolunk az országnak, megmondjuk, mi a magyarok véleménye Ukrajna EU-tagságáról

Milliárdokat spórolunk az országnak, megmondjuk, mi a magyarok véleménye Ukrajna EU-tagságáról

Nőnap a Wizz Airnél: kizárólag női személyzettel szállt fel Budapestről a Londonba tartó gép

Nőnap a Wizz Airnél: kizárólag női személyzettel szállt fel Budapestről a Londonba tartó gép

„Színésznek képeztek ki, nem sztárnak” – Gene Hackmannek ez a szerep nem kellett, de így is a legnagyobbak közé emelkedett

„Színésznek képeztek ki, nem sztárnak” – Gene Hackmannek ez a szerep nem kellett, de így is a legnagyobbak közé emelkedett

Mit lehet tudni a fertőzésről, ami megölte Gene Hackman feleségét?

Mit lehet tudni a fertőzésről, ami megölte Gene Hackman feleségét?

Képek: turisták nyüzsögnek az apadó Duna medrében Budapesten

Képek: turisták nyüzsögnek az apadó Duna medrében Budapesten

A címlapról ajánljuk