A bírósághoz fordul egy újságíró, mert nem engedték be Orbán évindító sajtótájékoztatójára
Ónody-Molnár Dóra regisztrációját elutasították a nemzetközi eseményre, ezért a Magyar Helsinki Bizottság segítségével perel.
Ónody-Molnár Dóra regisztrációját elutasították a nemzetközi eseményre, ezért a Magyar Helsinki Bizottság segítségével perel.
HVG
A Weborvos egészségügyi szaklap a tulajdonosváltás mellett tartalmi megújulást is tervez.
HVG
Az első Krasznahorkai–Tarr-filmet pénteken fogják adni az M5-ön.
HVG
A tavaly nyáron elhunyt egykori politikus a TV2 képernyőjén lesz látható január végén.
HVG
A közmédia „visszaszerezte” Orbán kedvenc lapját a magyar emberek számára.
HVG
November elején mondott fel a Blikk korábbi főszerkesztője, miután a NER bekebelezte a lapot.
HVG
Most először fordult elő, hogy a Nemzeti Sport mindenkori jogtulajdonosa nem jutott egyezségre az Arcanummal.
HVG
Szombat óta terjed egy, valószínűleg a mesterséges intelligenciával generált fotó Nicolás Maduro elfogásáról, ami vasárnap már a hirado.hu-n is megjelent.
HVG
Januártól az ATV Fórum műsorvezetője lesz az újságíró.
HVG
Nem nézték elegen, a csatorna rövid távon nem gondolkodik folytatásban.
HVG
Az újságíró-szakmai szervezet jelezte: kiáll a valódi újságírók valódi sajtószabadsága mellett, és egyetért a döntéssel, amellyel propagandisták társadalmilag is veszélyes akcióját akarta blokkolni a bíróság.
HVG
Tibay Gábor azért döntött így, mert szerinte vannak olyan idők és olyan helyzetek, amikor ez a helyes döntés.
HVG
Eltűnik a magyar tévékből a South Parkot és Bödőcs Tibor stand up-estjeit is sugárzó Comedy Central csatorna, „a nézői szokások változásaira reagálva”.
HVG
Sajtószabadság elleni támadásként értékelte a Bors, hogy a bíróság megtiltotta a Tisza állítólagos „adóterveivel” riogató, ingyenes propagandakiadványuk terjesztését. De mi történt pontosan a Fővárosi Törvényszéken, és mi alapján döntött a bíróság? Tényleg alapjoga lenne hazudni a propagandamédiának? És milyen következményei lehetnek, ha még a kormánytagok büszkék is arra, hogy nem tartanak be egy bírósági döntést?
A Fővárosi Törvényszék az ellen tiltakozott, hogy a Bors szerint egy olyan bíró dönt(ött) az ügyükben, akinek „a neve szerepel a Tisza Párttal kapcsolatot ápoló bírók között”.
HVG
Vilniusban napok óta tömegtüntetések zajlanak, mert attól tartanak, hogy a politika megkísérli elfoglalni a litván közszolgálati médiát. A múlt héten mintegy 40 ezren vonultak utcára, és ezen a héten további három demonstrációt terveznek, szintén több ezres részvétellel.
Folk György (EUrologus)
Az országgyűlési választások előtt újabb szám érkezhet a 2,1 millió példányban, közpénzből terjesztett, megjelenésében újságnak tűnő kiadványból a nyugdíjasok postaládájába. A propagandaszagú írásgyűjteményt már a MÁV és a Volán járatain is terjesztik, állítólag az idősek kérésére. A JóKorban nincsen impresszum: nem lehet tudni, hogy ki vagy kik írnak le például ilyen mondatokat: „Ha az ellenzéki pártokon múlna, a magyar fiatalokat bármikor besorozhatnák katonának”.
Újabb jogi csatározás indul a már 9 éve megszűnt Népszabadság márkanév használatáért, mert a Mediaworks védjegybejegyzési kérelmet adott be a névre, amire viszont a lap egykori munkatársai egyesületének van uniós védjegye. Sőt, a HVG megtudta: hamarosan ki is adnak valamit Népszabadság néven.
A macskaadótól a NAV-os fenyegetésig mindent belegyömöszöltek a kiadványba.
HVG
A kormányszóvivő egy közmédiás díjátadón arról is beszélt: fontos kimondani, hogy vannak olyan örök emberi értékek, alapelvek, amelyeket nem lehet napszaktól, széljárástól vagy érdekektől függően átértelmezni.
MTI