Megivott másfél liter vodkát, meghalt
A győztes halálával végződött egy dél-oroszországi vodkaivóverseny, de több versenyző is kórházba került. A verseny szervezőjét emberöléssel vádolja a helyi ügyészség – számolt be az esetről BBC.
A győztes halálával végződött egy dél-oroszországi vodkaivóverseny, de több versenyző is kórházba került. A verseny szervezőjét emberöléssel vádolja a helyi ügyészség – számolt be az esetről BBC.
hvg.hu
Meghalt Ranschburg Jenő pszichológus – erősítette meg a Klubrádió értesülését a család. Úgy tudni, egy gyors lefolyású betegség nyomán kórházba vitték vasárnap, ám csütörtök délután elhunyt a 76 éves, köztiszteletben álló szakember.
Klubrádió
A baleset után nem sokkal meghalt az az idős nő, akit elgázolt egy BKV-busz szerdán a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
MTI
A balatonboglári Kisgyörgy Endréné, Zsóka néni február 21-én tölötte be a 107-et.
Blikk
A család szóvivőjének közlése szerint Frank Buckles békésen halt meg, természetes okok miatt West Virginia szövetségi államban található otthonában, vasárnap.
FH
FH
Hírszerző
Súlyos betegség után hétfőn ötvennyolc éves korában elhunyt Jenei István, a müncheni olimpia résztvevője, sportlövő mesteredző, volt szövetségi kapitány. Erről a honi szövetség honlapja számolt be.
MTI
A helyszínen meghalt egy 23 éves férfi, aki erdőirtás közben felmászott egy fára és tíz méter magasból leesett hétfőn Kunfehértó mellett - közölte a rendőrség az MTI-vel.
MTI
Autóbaleset áldozata lett a 88 éves legendás amerikai bluesgitáros, Eddie Kirkland.
MTI
Szén-monoxid-mérgezésben halt meg egy férfi Budapesten, a VI. kerületi Izabella utca egy lakóházában kedden - közölte a rendőrség.
MTI
Meghalt egy 12-es villamosra felszállni készülő utas hétfő reggel a főváros XV. kerületében, a Sződliget utcai megállónál.
MTI
Halált okozó testi sértés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség egy másfél éves devecseri kisfiú halálával kapcsolatban - hangzott el hétfő este a Magyar Televízió Híradójában.
MTI
A politikust a város saját halottjának tekinti.
MTI
Életének 87. évében szombaton elhunyt Rába György Kossuth-, Széchenyi- és József Attila-díjas költő, író, műfordító, kritikus. Kabdebó Lóránt irodalomtörténész, Rába György életművének jó ismerője szerint az egyik legnagyobb költő távozott az irodalmi életből.
MTI
A Magyar Szó című vajdasági napilap szerkesztő-újságírója 74 évet élt, csütörtök hajnalban egy újvidéki magánkórházban érte a halál.
MTI
Nyolcvanhét éves korában elhunyt a német színész és tévéműsor-vezető, Hellmut Lange.
hvg.hu
Egy férfi meghalt vasárnap hajnalban Budapesten, amikor tűz keletkezett egy XI. kerületi lakóház pincéjében - közölte a tűzoltóság.
MTI
A kórházban belehalt sérüléseibe az a kerékpárral közlekedő 75 éves férfi, akit pénteken gázolt el egy helyközi buszjárat Kecskeméten - közölte a rendőrség az MTI-vel.
MTI
Belehalt hatodik mellplasztikai műtétjébe egy pornófilmekből ismert német színésznő, aki egy valóságshow révén tett szert nagyobb ismertségre hazájában.
MTI
Meghalt csütörtökön Simon Peresz izraeli elnök felesége - jelentette az izraeli média. A , 87 éves Szonja Peresz tel-avivi otthonában hunyt el. Az izraeli államfő később ad ki nyilatkozatot.
FH
FH
Hírszerző