#meghalt

Elhunyt Wermer András

Rövid, súlyos betegségben, 56 évesen elhunyt Wermer András orvos, film- és tévérendező, producer, kommunikációs és stratégiai tanácsadó – közölte a család pénteken.


Meghalt Angelusz Róbert szociológus

Elhunyt Angelusz Róbert szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, nyugalmazott egyetemi tanár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának professor emeritusa - közölte az egyetem pénteken.






Elhunyt Utassy József

Elhunyt Utassy József; a Kossuth-díjas költőt 69 éves korában, pénteken reggel Zalaegerszegen, a pózvai külső kórházban érte a halál - adta hírül Péntek Imre, a Pannon Tükör című kulturális folyóirat főszerkesztője.







Meghalt "Mr. Vas" - magán is sokat kísérletezett

A hematológia, vagyis a vérrel és annak betegségeivel foglalkozó tudományág egyik úttörője, Clement Finch 94 éves korában, egy héttel 95. születésnapja előtt halt meg Kaliforniában, La Jollában. Finch nagy jelentőségű kutatásokat végzett a vérszegénység okainak feltárásában, a vas metabolizmusának (anyagcseréjének) tisztázásában. Számos betegség okát derítette fel, miközben szintén sok kóreset gyógyulásához is hozzájárult a Washingtoni Egyetemen (University of Washington).




Meghalt Dennis Hopper

Hetvennégy éves korában szombaton meghalt Dennis Hopper amerikai filmszínész. Halálát prosztatarák okozta.