A francia felsőház is rábólintott a melegházasságokra
A nemzetgyűlés után a francia parlament felsőháza, a szenátus is megszavazta kedden késő este a melegek házasodását lehetővé tevő törvényt.
A nemzetgyűlés után a francia parlament felsőháza, a szenátus is megszavazta kedden késő este a melegek házasodását lehetővé tevő törvényt.
MTI
Változásokat hozhat a melegek és a katolikus egyház viszonyában Ferenc pápa. Több ismerője állítja, az új pápa pártolja a melegek felé való nyitást. Mások viszont korábbi szigorú kijelentéseit idézik. Az nem valószínű, hogy az egyház alapvető álláspontja megváltozna akár a melegházasság, akár az abortusz kérdésében.
Klopfstein-László Kornél
Várhatóan sem a melegházasságokért küzdők, sem az ezt ellenző csoportok várakozásait nem elégítik majd ki az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának ítéletei – vélték amerikai elemzők azután, hogy a testület kedden és szerdán tartott meghallgatást az ügyben.
MTI
Németországban a lakosság csaknem háromnegyede támogatja a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő homoszexuális párok teljes jogegyenlőségének megteremtését - mutatta ki egy szerdán ismertetett felmérés.
MTI
A francia nemzetgyűlés megszavazta kedden az azonos neműek közötti házasság legalizálását, valamint azt, hogy ezek a párok is fogadhassanak örökbe gyereket.
MTI
MTI
hvg.hu
Viktória svéd hercegnő adta át "Az év homoszexuálisa" díjat egy hétfő esti gálán Stockholmban. A trónörökös röviddel éjfél előtt, előzetes bejelentés nélkül jelent meg a hétfői ünnepségen. Az elismerést Jonas Gardell író vehette át.
MTI
Elfogadhatatlannak tartja a francia jobboldal, hogy a melegházasság engedélyezéséről szóló parlamenti vitában egy kormánypárti képviselő az ellenzék felé fordulva azt mondta: "a rózsaszín háromszög ideje lejárt". Közben Franciaországban már létezik olyan weboldal, amelyen meleg párok válására szakosodott ügyvédek hirdetik magukat.
MTI
Megkezdődött a melegházasságot engedélyező törvénytervezet vitája a francia nemzetgyűlésben. A Házasodhasson mindenki! című szocialista javaslat kimondja, hogy a házasság "két különböző vagy azonos nemű ember között" létrejövő egység. A jogszabály arra is lehetőséget teremtene, hogy a homoszexuális párok gyermekeket fogadjanak örökbe.
MTI
A magyar melegek helyzetét tartják a legrosszabbnak Kelet-Európában a La Repubblica olasz napilapban kedden megjelent tudósításban, amelyben a térség országaiban élő meleg közösségek problémáiról írtak.
MTI
Beterjesztette pénteken a londoni alsóház elé a brit kormány az azonos neműek házasságának engedélyezésére kidolgozott törvénymódosítási javaslatot. A módosításról a képviselők várhatóan februárban szavaznak, és elfogadása bizonyosra vehető. Hatályba lépése után az azonos nemű párok polgári és egyházi szertartás keretében is házasságra léphetnek majd egymással.
MTI
Jodie Foster először vallotta be hivatalosan, hogy a nőkhöz vonzódik, mégpedig a Golden Globe-díjátadón - írja a Velvet.
hvg.hu
Az Egyesült Államokban 2012 volt minden idők legmelegebb esztendeje, az éves középhőmérséklet elérte a 13 Celsius fokot - közölték szerdán kormányforrásokra hivatkozva amerikai lapok.
MTI
A Poecilia mexicana nevű fogasponty nősténye azokhoz a hímekhez vonzódik, amelyek az azonos nemű társaikkal "flörtölnek" - derült ki egy tanulmányból.
MTI
Megszavazta a melegházasságot legalizáló törvényt az uruguayi képviselőház kedd este: a törvény szabályozza a külön- és az azonos neműek házasságát is. Uruguay már több szempontból tabudöntő országnak számít Latin-Amerikában, hiszen Montevideo októberben legalizálta az abortuszt.
MTI
A Manchester United második számú kapusa, Anders Lindegaard egészen egyedi gondolatokat osztott meg a blogján. Érzése szerint kellene egy olyan labdarúgó, aki felvállalja, hogy meleg. Akkor talán a szurkolók is toleránsabbak lennének a témával kapcsolatban.
hvg.hu
Lemondott Kevin Clash bábművész, az egyik legnépszerűbb amerikai gyereksorozat, a Szezám utca egyik fő figurájának, Elmónak az "életre keltője". Az 52 éves férfit egy hét után ismét azzal vádolták meg ugyanis, hogy egy fiatalkorúval folytatott viszonyt.
MTI
Ezrek vettek részt a chilei fővárosban a meleg büszkeség fesztiválján, amely a magas részvételnek köszönhetően a dél-amerikai ország eddigi legnagyobb melegjogi eseményévé duzzadt.
MTI
Ian McKellen szerint homoszexualitása segített neki abban, hogy jobb színésszé váljon, mert éveken át gyakorolta, hogy "másnak tettesse magát, mint aki valójában". A 73 éves színészlegenda ezt egy kampányban mondta el, ami a szigetország középiskoláit érinti. A Nagy-Britanniában működő Stonewall melegjogi szervezet kezdeményezésének az a célja, hogy véget vessen a homofóbiából eredő iskolai zaklatásoknak.
MTI
A hétvégén nem várható csapadék, napsütéses időre, többfelé 25 fok körüli maximumokra lehet számítani.
MTI
Biztos megnyerné a választást Mitt Romney, ha nem csak latino lenne, de nő és homoszexuális is - üzente a republikánus elnökjelöltnek Rosie Perez aktivista.
hvg.hu