#menedékkérők

Továbbra is magyar a legtöbb menedékkérő Kanadában
 

Továbbra is magyar a legtöbb menedékkérő Kanadában

Több mint kétezer magyar állampolgár folyamodott idén január és augusztus között menekültstátusért Kanadában, ezzel Magyarország az oda érkező menekültek első számú kiindulási országa - jelentette hétvégén hivatalos forrásokra hivatkozva a Toronto Sun.

MTI MTI




Ezerhatszáz magyar roma menedékkérőből hármat fogadott be Kanada
 

Ezerhatszáz magyar roma menedékkérőből hármat fogadott be Kanada

A romák tömeges kiutazásáról is tárgyalt kanadai útja során Balog Zoltán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. A kanadai hatóságok közlése szerint idén ezerhatszáz magyar menedékkérő érkezett Kanadába, de csak háromnak nyújtottak segítséget.

MTI MTI



A koszovói férfi feleségének holttestét találták meg
 

A koszovói férfi feleségének holttestét találták meg

Azonosították Szerbiában azt a női holttestet, melyet a napokban találtak a Tiszában; a szerb hatóságok tájékoztatása szerint az asszony azonos a Magyarországon menekültkérelmet előterjesztő határsértő férfi feleségével- közölte honlapján, péntek délután a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

hvg.hu hvg.hu


Több száz roma tervezi kivándorlását
 

Több száz roma tervezi kivándorlását

Több száz aláírással ellátott kérelemmel fordultak az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökéhez fővárosi és vidéki romák a napokban, hogy segítse kivándorlásukat a népcsoportot ért sorozattámadások és a diszkrimináció miatt - közölte Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke.

MTI MTI