Nem viseltek azonosítót a TEK-esek Röszkén
Sem a rendőri vezetés, sem a Belügyminisztérium nem vizsgálja a TEK röszkei akcióját, pedig nem világos, miért nem viseltek azonosító számot a terrorelhárítók – írja az Átlátszó.hu.
Sem a rendőri vezetés, sem a Belügyminisztérium nem vizsgálja a TEK röszkei akcióját, pedig nem világos, miért nem viseltek azonosító számot a terrorelhárítók – írja az Átlátszó.hu.
hvg.hu
A közel-keleti migrációs válság idei begyűrűzése Magyarországra rámutat arra is, hogy a menekültkrízis kialakulásában az éghajlatváltozás is jelentős szerepet játszott, játszik – ezt erősítették meg az Energiaklub és a Frierdich Ebert Stiftung által október 27-én szervezett „Migráció és klímaváltozás – régen, ma és holnap” című szakmai konferencia előadói.
hvg.hu
Azért igazán jelentős a Csehország által Magyarország déli határainak védelméhez nyújtott segítség, mert ez szimbolikus üzenet az országok közötti szolidaritásról – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke, miután az Országházban fogadta Milan Stecht, a cseh szenátus elnökét.
MTI
A bajor belügyminiszter felelőtlennek nevezte az osztrák hatóságokat, szerinte Ausztria nem tesz semmit az ellen, hogy a menekültek megrohamozzák a határátkelőket. A bajor miniszterelnök pedig úgy nyilatkozott, hogy Ausztria viselkedése veszélyezteti a jószomszédi viszonyt. Az osztrák rendőri vezetők szerint nem tudnak mit tenni ,és nem tudják feltartóztatni a menekülteket, amikor azok maguk indulnak el a határátkelők irányába.
MTI
A nemzetbiztonsági bizottság ülésén nem hangzott el olyan információ, amely a meneküldáradattal összefüggésben Magyarország közvetlen terrorfenyegetettségére utalna, de egyébként lehet a menekülteknek kapcsolata terrorszervezetekkel.
MTI
Horvátország továbbra is a szlovén határra szállítja a migránsokat, Szlovénia ezért azzal fenyegetőzik, hogy szigorít határvédelmén – írta kedden a horvát sajtó. A horvátok azt sürgetik, hogy Görögországban elkezdjenek működni a gyűjtőközpontok.
MTI
A szlovákok több mint háromnegyede helyesli a menekültkvóta elutasítását egy felmérés szerint.
MTI
A Budapesti XX., XXI. és XXIII.. Kerületi Ügyészség embercsempészés minősített bűntette miatt egy magyar állampolgárral szemben vádat emelt, egy másik magyar férfit pedig eredményesen állított bíróság elé gyorsított eljárásban.
hvg.hu
Nem csak fotók, hanem drónvideó is készült a horvát határtól rendőri kísérettel Szlovéniába menetelő menekültekről. Szlovéniába továbbra is menekültek ezrei érkeznek naponta, a horvátok egyszerűen továbbengedik a Szerbiából érkező migránsokat.
hvg.hu
Bár a tömeges érkezés miatt a szlovén hatóságok az utóbbi napokban "feladták" a migránsok regisztrálását, a bevándorlók jelenlegi lassú táborba "szivárgásából" arra lehet következtetni, hogy újra nyilvántartásba veszik őket.
MTI
A külügyminiszter szerint az Európai Uniónak egyszerű dolga van, "villámgyorsan a magyar modellt kellene alkalmazni Görögországban, magyarul meg kellene védeni Görögország külső határát". Kifogásolta, hogy az európai uniós intézmények hallgatnak, nem indítanak kötelezettségszegési eljárást, még csak kilátásba sem helyezik azt.
MTI
A menekültstátusú hontalan sportolók az olimpiai zászló alatt versenyezhetnek a jövő évi riói olimpián, illetve paralimpián.
MTI
A külgazdasági és külügyminiszter szerint felelőtlenség kijelenteni, hogy a munkaerőpiaci kihívásokra a migráció ad választ. Európa belső forrásokból is megoldhatja a problémáit - mondta egy budapesti beszélgetésen, ahol arról is szót ejtett, miért nem lett kétoldalú konfliktus a kerítésépítésből Szerbiával.
MTI
Drónnal készített légi felvételek érkeztek hétfőn Szlovéniából. A képeken Horvátország felől érkezett illegális bevándorlók láthatók egy mezőn a szlovéniai Rigonce közelében, miután átkeltek a határon.
hvg.hu
Mintha Orbán Viktor írná az utóbbi idők történéseinek forgatókönyvét: Európában egyre inkább a keményvonalas pártok és nézeteik erősödnek meg menekültügyben. Jön a tél, az EU-nak pedig gyorsan kellene végrehajtani egy akciótervet, hogy elkerüljük a humanitárius katasztrófát. Ha az orbáni széttagoló politika további teret nyer, senki nem mossa le a magyar kormányfőről, hogy ő robbantotta szét az EU-t.
Dercsényi Dávid
Idén jelentősen megnőtt Szíriában az útlevéligénylések száma, és a hatóságok csak 2015-ben több mint 800 ezer, napi átlagban háromezer úti okmányt adtak ki – közölte a kormányközeli al-Vatan című napilap hétfőn a kivándorlásért felelős minisztérium adataira hivatkozva.
MTI
Romániában tartanak tőle, hogy ha Ausztria is visszafordítja a migránsokat, a menekülők az ő országukon keresztül igyekeznek majd bejutni Európába. Az EMNP elnöke szerint Romániának is le kellene zárni Szerbiával közös határát.
MTI
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a tíz embert, akit azzal gyanúsítanak, hogy zendülést kezdeményeztek egy idegenrendészeti őrzött szálláson. Hét iraki, két szír és egy szerb állampolgár ellen indult eljárás; az utóbbit nem jogerősen embercsempészés miatt ítéltek el korábban. Úgy tudjuk, az egyik iraki férfi daganatos beteg, kivezetett béllel él.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Ha a balkáni országok lezárják a határaikat, úgy Olaszország egy Albánián keresztül érkező újabb menekültáradatra készülhet – közölték a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szakértői.
MTI
Ausztria stájerországi részén ötezren lépték át a szlovén határt vasárnap, eközben az osztrák-német határon több ezren várakoztak, hogy továbbutazhassanak.Stájerországban a turizmusra is hatással van a menekültválság.
MTI