#menekültek

Csak a menekült szemébe kell nézni a segély kifizetéséhez

Mostantól folyószámla és bankkártya nélkül juthatnak készpénzhez a Jordániában élő, segélyre jogosult menekültek. Az arab ország számos pontján felállított, biometrikus készülékkel felszerelt bankautomaták ugyanis íriszvizsgálattal azonosítják a kérelmezőt, aki így pillanatok alatt megkapja a neki járó összeget.

MTI


Orbán már másnak is megmondja, hol építsen kerítést

Kerítést kell építeni Macedónia és Bulgária Görögországgal közös határán, hogy meg lehessen fékezni a migránsáradatot – közölte Orbán Viktor magyar miniszterelnök a szlovén-magyar együttes kormányülésen a szlovéniai Brdo pri Kranjuban.

MTI



Biztos, hogy meghosszabbítják a németek a határellenőrzést

Németországban fenntartják a határellenőrzést a menekültválság miatt, és egyelőre nem lehet tudni, hogy meddig – ezt derült ki Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter egyik rádióinterjújából. Szeptemberben vezették be a szigorítást, és februárban jár le az erre adott engedély, de biztosían kérik majd a meghosszabbítását az Európai Bizottságnál.

MTI

Bekeményít késő estétől a menekülteknek Szlovénia

Szlovéniában ezentúl csak azokat a migránsokat engedik be, akik Ausztriában vagy Németországban akarnak menedéket kérni – így döntött csütörtökön a szlovén kormány. Az összes többi migránstól megtagadják a beutazást, és egyben megszigorítják a határellenőrzést is.

MTI


Összecsaptak a rendőrökkel menekültek Calais-nál

Több száz migráns csapott össze a francia rendőrség erőivel az észak-franciaországi calais-i menekülttáborban szerda este, a hatóságok könnygázt vetetettek be tömegoszlatásra - közölte a francia hírügynökség csütörtökön munkatársa tudósítását a helyszínről.

MTI



Menetelés a fagyban: menekültek drámája a határon

A szerdai határzár után Macedónia ismét átengedi a menekülteket, de csak azokat, akik úgy nyilatkoznak: Ausztriában vagy Németországban akarnak menedéket kérni. Szerdán körülbelül 600 migráns ragadt a két határ között, mert egyelőre tisztázatlan okok miatt a macedón hatóságok megtagadták tőlük a belépést.

fm








Hefty: Lappangó érzések törtek elő a németekből

Nem gondolom, hogy akadt volna egyetlen olyan érett ember is Németországban, aki szeptember vége, október eleje óta nem tételezte fel, hogy ez a fajta korlátlan befogadás veszélyekhez vezet – mondta Georg Paul Hefty magyar származású újságíró, aki szerint a szilveszter éjjel történtekkel a lappangó félelmek egyszer csak beigazolódtak. Azt mondja, a politikai korrektség zsarnoksága miatt a molesztálási botrány nyilvánosságra kerülése óta "kötelező" a nők zaklatását elítélni, miközben korábban "tiltott volt" a nők tömeges és szervezett zaklatásának akár kézzel fogható lehetőségét is a falra festeni.

MTI