Már nem értek be a kórházba, az autóban szült egy kismama Érden
Ahogy elindultak, elindult a szülés is.
Ahogy elindultak, elindult a szülés is.
Nem akarta a férfi, hogy az anyja egyedül legyen, így hívta a mentőket.
A rendőrök közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal gyanúsítják a támadót.
Csak egy áldozata lett volna a tűzvésznek, ha nem segítenek rajta: egy fekete macska, amelyet eszméletlenül hozott ki az égő házból egy tűzoltó.
Az 50 literes tankolási limit kevés a nagy üzemanyagtartályú és sokat fogyasztó kocsikhoz, a napi többszöri tankolás pedig lassíthatja az amúgy is hatékonysági problémákkal küzdő mentőszolgálatot – írja az egészségügyi szakértő.
A kisfiú ország-várost játszott a nagymamájával, aki egyszer csak hátradőlt a székkel és nem mozdult.
Mindössze egy autós állt meg, hogy segítsen. A férfi azt írta, végtelen szomorúság van benne az emberek közönye miatt.
Többen azonnal a férfi segítségére siettek Kecskeméten.
A bejelentő szerint a mentőautó sofőrje direkt azért parkolt úgy, ahogy, hogy mindenkinek kerülgetnie kelljen.
Az egyik IV. kerületi óvodában használni kellett az allergia elleni injekciót, amit egy tragikus haláleset után szereztek be.
Nem történt bűncselekmény – mondta ki az ügyészség azon mentősök ügyében, akik rendőri kíséret nélkül nem voltak hajlandóak behajtani Csenyétére egy haldokló férfihoz, aki később életét vesztette.
Furcsa "házőrzővel" találták szembe magukat a mentősök, amikor egy beteghez riasztották őket.
A férfi fulladt, ezért mentőt hívtak hozzá. Családjával néhány óra múlva a rendőrség azt közölte, hogy a beteg elhunyt.
Az erősen ittas férfi whiskyvel kínálta a kiérkező mentőket, majd dalra fakadt.
A rendőrség közzétette a tanulságos telefonbeszélgetést, amely a gyerek és a mentőszolgálat diszpécsere között zajlott.
Nagyon furcsa baleset történt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes próbáján. 40 táncos úgy érezte, mintha az áram rázta volna meg őket. Nincsen súlyos sérültje a balesetnek.
Az ünnepek alatt általában a mentőkhöz érkező segélyhívások száma is megemelkedhet, de néhány tanács megfogadásával csökkenthetjük a baj esélyét. Ezzel együtt megtörténhet, ezért érdemes letölteni az ÉletMentő alkalmazást – javasolja a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat.
A férfira egy kerítés tövében találtak rá, kritikus állapotban mentőhelikopterrel vitték kórházba.
A központi zár lezárta az ajtókat, a gyerek és a slusszkulcs odabenn maradt.
A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja.