Újraélesztettek egy férfit az Operaház dolgozói
Szerencsére volt a közelben defibrillátor.
Többen kórházi ellátásra szorultak.
Közel 400 mentős készül az augusztus 20-ai rendezvényekre. A katasztrófavédelem 13 tűzoltóautóval, 2 hajóval és 9 motorcsónakkal vonul ki a tűzijátékra.
A park az RTL Híradónak azt írta, a baleset helyszínén nem indokolt semmilyen változtatás.
Az építőmunkások azonnal segítettek a mentőknek, közös erővel vittek le egy lakásból egy eszméletlen férfit.
A mentők dolgát ma már a mesterséges intelligencia is segíti.
Csütörtök délután esett össze Tóth Sándor, a mentők már nem tudtak segíteni rajta.
Az Országos Mentőszolgálat a Dyntell Magyarországgal működik együtt, egy különleges projekt keretében: egy olyan rendszert használnak, ami az életmentésben is segíti majd őket.
Érdemes meghallgatni, hogy milyen ügyesen hívott segítséget Noel az eszméletlen anyukájához.
A szülők elmentek a büfébe, közben történt a tragédia.
Hajdú-Bihar megyében az ügyeleteket júliustól a mentőszolgálat szervezi, remélhetőleg értékes tapasztalatokat gyűjtve az országos átálláshoz.
A szobor állapotfelmérése közben történt a baleset.
Több mint 50 lakót kellett kimenekíteni a házból.
Ember és kutya barátságának szép példája az isztambuli eset.
Zalán a szomszédban jött világra.
A tervezet szerint a segélyhívások az ügyeleti centrumok helyett a mentőszolgálat központi számára futnának be.
Az esküvő résztvevői nem tudták, mitől esett össze hirtelen a férfi.
Hamarosan újabb funkcióval bővül a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat közös ÉletMentő applikációja – közölte a Vodafone. A fejlesztésnek köszönhetően videókapcsolat létesíthető majd a mentésirányító központ és a bajbajutottak között.
A rendőrök a helyszínelés idejére lezárták a Podmaniczky utcát.