Annak ellenére szerzett legálisan fegyvert a chicagói merénylő, hogy családirtással fenyegetőzött
Legalább kétszer jártak a rendőrök Robert Crimónál erőszakkal való fenyegetés miatt, ezek után is fegyvert kaphatott.
Legalább kétszer jártak a rendőrök Robert Crimónál erőszakkal való fenyegetés miatt, ezek után is fegyvert kaphatott.
Az elkövető áldozatait találomra választotta ki a rendőrség szerint.
Az orosz állami média szerint terrorcselekmény történt, míg az ukrán oldal egy áruló kiiktatását ünnepli.
Hasszán Habib Merhi és Husszein Oneisszi a jogszabályok által biztosított maximális büntetést kapta.
John Hinckley egy koncerttel tervezi megünnepelni, hogy újra szabad ember.
Az elkövetőt elfogták, de keveset lehet tudni a gyilkosságról.
Az 1 és 24 év közötti korosztály életére 60 éven keresztül az autóbalesetek jelentették a legnagyobb veszélyt. 2017 óta más a helyzet.
A férfi nem rendelkezett semmilyen robbanószerrel.
Szerdán elkezdődött a norvégiai merénylő, Espen Andersen Bråthen ügyének a tárgyalása. A férfi tavaly október 13-án nyíllal, íjjal és késekkel követett el a merényletet, öt embert ölt meg.
A német nyomozók nagyszabású akcióban ütöttek rajta a demokratikus rend megbuktatására készülő csoporton.
A volt japán miniszterelnök öt és fél órával a merénylet után vérzett el.
Több olyan fényképet is közzétettek, amelyen egyszerre látható a volt japán miniszterelnök és a feltételezett gyilkosa percekkel a merénylet előtt.
Japán korábbi miniszterelnökét egy kampányrendezvényen lőtték meg.
A volt japán miniszterelnök beszédét többen is okostelefonnal vették, amikor eldördültek a lövések. Abe a hírek szerint nem mutat életjeleket.
Beszámolók szerint hátulról, talán sörétes puskával lőttek Abe-ra, miközben épp egy kampányeseményen tartott beszédet. A volt politikust kórházba szállították, a merénylőt elfogták.
Testvére autójával, direkt hajthatott a tömegbe Berlinben a 29 éves férfi szerdán.
Egy ember meghalt, és legalább öten életveszélyben vannak, miután egy örmény származású 29 éves német férfi a tömegbe hajtott autójával Berlin egyik bevásárlóutcáján. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy baleset történt-e, vagy szándékosság áll az eset mögött, ami egyébként nem messze a 2016-os karácsonyi terrortámadás helyszínétől történt. A Deutsche Welle videója a helyszínről.
Az iskolai merénylő egy negyedikes osztály termében barikádozta el magát, ahol 19 gyerekkel és 2 felnőttel végzett, mielőtt lelőtték a rendőrök.
A texasi Uvalde város általános iskolájában elkövetett merénylet volt az egyik legvéresebb az Egyesült Államokban.
A párizsi iszlamista merényletsorozat vádlottja szerint az utolsó pillanatban meggondolta magát.