Morawiecki: Orosz beavatkozás okozta a szmolenszki katasztrófát
A lengyel kormányfő azt mondta, hogy az oroszok olyan bűntett elkövetésére is képesek, amelyet korábban nehezen tudtunk elképzelni.
A lengyel kormányfő azt mondta, hogy az oroszok olyan bűntett elkövetésére is képesek, amelyet korábban nehezen tudtunk elképzelni.
A hackercsoport arra számít, hogy ez egy Kremlen belüli hatalmi harc kezdetét jelenti.
Az ukrán védelmi tanács szerint kiiktattak egy elitalakulatot, aki az elnököt akarta megölni.
Ariel Henry kifelé tartott egy épületből, amikor tüzet nyitottak az őt kísérő társaság felé. A kormányfőnek nem esett baja.
Tavaly nyáron az otthonában agyonlőtték az elnököt, ezúttal a kormányfő ellen kíséreltek meg merényletet.
Ketten pedig megsérültek, a védelmi miniszter újabb katonákat vezényel a területre, bár ellentmondásos hírek érkeztek a merénylet pontos helyszínéről.
Sok újságírót meg is öltek azért, amit írtak – közölte a Committee to Protect Journalists nonprofit szervezet, melynek jelentését a londoni Guardian ismertette.
Több mint negyven ember megsérült és legalább öten életüket vesztették a támadásban.
Többen meghaltak, illetve megsebesültek vasárnap egy kabuli mecset bejárata előtt elkövetett pokolgépes merényletben - közölték az Afganisztánban hatalomra került radikális iszlamista tálibok. Bent több magas rangú tálib tisztviselő tartózkodott.
„A válasz erőteljes lesz” – ígérte az elnök Volodimir Zelenszkij.
A merényleteket az ISIS afganisztáni csoportja vállalta magára.
A csütörtök délutáni kettős öngyilkos merényletben 13 amerikai katona és több tucat, a kabuli repülőtér körül tartózkodó ember vesztette életét.
A kabuli repülőtér elleni támadás csapást jelentene mind az Egyesült Államoknak, mind a tálib vezetésnek, amely igyekszik bebizonyítani, hogy képes az ország irányítására – az elmúlt napokban így vélekedtek amerikai tisztviselők. A rémálom valósággá vált, a merénylet nyertese pedig az Iszlám Állam afganisztáni leányvállalata, amely tavaly nyár óta van feljövőben Afganisztánban.
A mali kormány annyit közölt, hogy a gyanúsított egészsége a vizsgálat során romlásnak indult.
Mérgezéssel vagy fertőzéssel tennék el láb alól, megvan már az utód is - ha lehet hinni az ukrán titkosszolgálatnak.
Lindsey Graham dél-karolinai szenátor szerint egy Putyin elleni merénylet „nagy szolgálatot tenne az országnak – és a világnak”.
Darrell Brooksot egyelőre nem nevezték meg gyanúsítottként. A férfinek nem ez lenne az első rendőrségi ügye.
Ahamed Samsudeen hét embert késelt meg egy boltban pénteken.
Kínai autókonvoj volt a célpontja egy öngyilkos merényletnek Pakisztán déli részén, a támadásban két helyi gyerek meghalt, többen megsebesültek, köztük egy kínai állampolgár - közölte szombaton a kínai nagykövetség.
Lőtt sebbel a fején a házában holtan találták a kelet-ukrajnai Krivij Rih város polgármesterét - számoltak be vasárnap ukrán híradások.