#mezőgazdaság

A nagyvállalatok már nem szívnak
 

A nagyvállalatok már nem szívnak

A K&H nagyvállalati növekedési index eredményei alapján a hazai vállalatok várakozásai javultak. Ennek oka nagyobb részt a makrokörnyezet változásának pozitív megítélése, kisebb részt pedig a vállalat saját kilátásainak javulása. A szektorokat tekintve az ipari cégek a legoptimistábbak, az export árbevételek várt növekedése miatt.

hvg.hu hvg.hu


500 forintos órabérért 60 kilométert utaztak, petrezselyem égette őket
 

500 forintos órabérért 60 kilométert utaztak, petrezselyem égette őket

Sem a cibakházi gazda, akinek a földjén gyomlálták a petrezselymet a baksi idénymunkások, sem az őket odavezénylő munkaszervező nem tartja felelősnek magát azokért a munkásokért, akik súlyos égési sérüléseket szenvedtek, miközben a petrezselyemföldön gyomláltak. Kórházba kerültek, ahol vészhelyzetet rendeltek el. Van olyan, akit a rokonai nem tudnak meglátogatni, olyan szegények. A rendőrség saját észlelés alapján indított adatgyűjtést, a helyileg illetékes munkavédelmi hivatal is vizsgálódik. A baksi önkormányzat képviselői saját zsebből is adnak támogatást a sérülteknek, és pertársaság is alakulhat.

Szlavkovits Rita Szlavkovits Rita

Vihetik a magyar disznót Japánba
 

Vihetik a magyar disznót Japánba

Magyarország teljes területéről ismét exportálható a sertéshús Japánba, a japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium július 23-án ugyanis bejelentette a korábbi korlátozás megszüntetését – tájékoztatta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-t.

MTI MTI



Putyint most tuti sokan szidják: kifogy a vízből a Krím
 

Putyint most tuti sokan szidják: kifogy a vízből a Krím

Kezd kifogyni a vízből a Krím. Két hónappal a félsziget Oroszország által történő elfoglalása után még mindig nem megoldott a terület energia-, illetve a vízellátása, mely korábban Ukrajnából érkezett. Az ukrán gazdák most kutakat fúrnak, és csővezetékeket fektetnek.

hvg.hu hvg.hu


Ész nélkül fejlesztenek a cégek
 

Ész nélkül fejlesztenek a cégek

Megugrott a hazai vállalkozások beruházási kedve, jelenleg a cégvezetők közel kétharmada tervez valamilyen fejlesztést. A középvállalkozások esetében még ennél is jobb a helyzet, mivel közel tízből kilenc vállalkozás gondolkodik beruházásban. Továbbra is az informatikai fejlesztések a legnépszerűbbek a kkv-k körében, de nőtt a gépjárműpark korszerűsítésével kacérkodó vállalkozások aránya is.

hvg.hu hvg.hu

Piszok drága lehet az élelmiszer
 

Piszok drága lehet az élelmiszer

A Világbank adatai szerint a kínai kereslet felfutása, az ukrán válság, illetve az Egyesült Államokban tomboló aszály miatt az idei első negyedévben 4 százalékkal nőttek a nemzetközileg kereskedett élelmiszerárak. Az emelkedéssel az árak egyre jobban zárkóznak fel a 2012-es rekordhoz.

hvg.hu hvg.hu

Drágább lett a termőföld
 

Drágább lett a termőföld

Országos átlagban 11 százalékkal, hektáronként 695 ezer forintra emelkedett tavaly a termőföld ára – közölte saját adataira hivatkozva az OTP Jelzálogbank hétfőn. A legdrágább megye Győr-Moson-Sopron, a legolcsóbb Nógrád.

MTI MTI

Komoly károkat okozott az eső és a vihar a szántóföldeken
 

Komoly károkat okozott az eső és a vihar a szántóföldeken

A május eleje óta tartó csapadékos időjárás és a viharok a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei igazgatóságainak jelentései alapján több helyen is kárt okoztak a szántóföldi növényekben, a kertészeti kultúrákban és a gyümölcsösökben - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

MTI MTI


Jó sok búza termett az idén
 

Jó sok búza termett az idén

Kenyérgabonából az idén 10-15 százalékkal több kerülhet a magtárakba, mint az előző 5 év átlagában - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.

MTI MTI

Megkezdődött az aratás - exportra is jut
 

Megkezdődött az aratás - exportra is jut

Megkezdődött az aratás az országban; a gazdálkodók már minden megyében megkezdték az őszi árpa betakarítását - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken a fővárosban az aratási koordinációs bizottság ülését követően.

MTI MTI



A magyar méz háromnegyedét viszik külföldre
 

A magyar méz háromnegyedét viszik külföldre

Magyarországon átlagosan 22-25 ezer tonna mézet termelnek évente - közölte Mészáros József, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) ügyvezetője szerdán az MTI-vel. A Méhek Napja április 30-a, amiről az OMME szervezésében május 1-jén emlékeznek meg nagyszabású rendezvénnyel Budapesten, a Városligetben.

MTI MTI